2024 március 28

Élelmiszeráfa ügyben nem kockáztat az NGM

Egyelőre lepattant a kormányról a hazai élelmiszeripar meghatározó cégeit tömörítő lobbicsoport javaslata az alapvető élelmiszerek áfájának tíz százalékra csökkentéséről – írja a lap szerdai száma. A Népszabadság emlékeztet arra: a Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért nevű szervezet megbízásából tavaly nyáron az Ernst & Young tanulmányt készített, amely szerint tízszázalékos áfakulcs mellett a büdzsébe is befolyna a forgalmi adóból várt bevétel, ugyankkor ilyen áfaszint mellett már nem lenne kifizetődő a feketekereskedelem.

Az élelmiszeriparban úgy tudják, az NGM most azért nem ment bele az áfacsökkentésbe, mert nem merték megkockáztatni, hogy ne teljesüljön az idei évre meghatározott hiánycél. A tárcánál azzal érveltek, hogy az Európai Bizottságnál és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) most rosszul venné ki magát egy radikális áfacsökkentés. Ezt Torba Tamás, a fórum szóvivője azért nem érti, mivel ők is tárgyaltak az EU, illetve az IMF képviselőivel, és ezeken az egyeztetéseken nem merültek fel ilyen aggályok. Sőt, a szóvivő szerint a külföldi tárgyalópartnerek megdöbbenve értesültek arról, hogy Magyarországon mekkora problémát jelent a feketegazdaság az élelmiszeriparban – olvasható a lapban.