2024 március 28

Élelmiszerárak – megszólalt az elemző, eddig kell még kitartani!

Ma reggel közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a februári inflációs adatot. Némileg lassult az áremelkedés üteme januárhoz képest éves bázison. Ennek ellenére továbbra is rendkívül magas a pénzromlás, havi szinten is drágult a fogyasztói kosár. Különösen kiemelkedő volt februárban is az élelmiszerek drágulása az egy évvel azelőttihez képest. Kérdés, hogy meddig tart még az élelmiszerárak emelkedése.

Infláció – némi lassulás

A KSH adati szerint februárban a fogyasztói árak 25,4 %-kal nőttek az előző év azonos hónapjához képest. Ez némi mérséklődést jelent a januári, 25,7 %-os adat után, ugyanakkor értelemszerűen még mindig kifejezetten magas az áremelkedés üteme. Az alapfolyamatokat mutató maginfláció is csökkent, januárhoz képest, 25,2 %-ra. Egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,8 %-kal nőttek, valamivel tehát az esetleges inflációs fordulat ellenére is drágább volt az élet februárban, mint januárban.

Virovácz Péter, az ING makrogazdasági elemzője szerint ezzel biztossá vált, hogy januárban láttuk az inflációs csúcsot, és így folytatódni fog a pénzromlás éves mértékének a mérséklődése a következő hónapokban is. Az ING Bank az év egészére vonatkozóan ugyanakkor továbbra is magas inflációt vár. Tavaly 14,5 %-os volt az éves átlagos infláció, 2023-ban ez a szám 19 % lehet az elemzés szerint. Év végére azonban valóban 10 % alá csökkenhet az áremelkedési ütem, ami a kormánynak is egy jelentős célja. Az elemző azonban jelezte: a tartósan magas inflációs környezet veszélye ugyanakkor nem hárult el.

Élelmiszerárak – jöhet a csökkenés?

A legérzékenyebben a mindennapokban az élelmiszerárak elszállása érintheti a háztartásokat. Februárban éves összevetésben 43,3 %-kal drágultak az élelmiszerek, ami továbbra is elképesztő áremelkedés. Egy hónap alatt 1,3 %-kos volt a drágulás, ez az éves bázisú indexben azonban újabb csökkenést jelent. Virág Barnabás, a jegybank alelnöke már januárban jelezte, hogy tavasszal jöhet a fordulat az élelmiszerárakban. Virovácz Péter elemzése szerint néhány termékkörben, mint például az élelmiszerek esetében, a közeljövőben markánsabban fékeződik majd az infláció. Úgy tűnik tehát, hogy közeledhet az a pont, amikor egyik hónapról a másikra már nem nőnek nagyot az élelmiszerárak. Érdemes lesz tehát valóban a tavaszi inflációs adatoknál is az élelmiszerárakat kiemelt figyelemmel követni, mint a lakossági fogyasztást leginkább befolyásoló termékkör árait.

Címlapkép forrása: Shutterstock