2024 március 29

Élelmiszerbiztonsági ellenőrzések

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára kijelentette: a magyar élelmiszerbiztonsági helyzet jó, ezt az állapotot rontják az esetleges visszaélések. Ezért a hivatal a társhatóságokkal, közöttük a Nemzeti Adó- és Vámhatósággal összefogva, valamint a Nébih új szervezeti és módszertani eszközeit – például a kiemelt ügyek igazgatóságát, a kockázatelemzést, illetve az új információmenedzsmentet – alkalmazva célzott ellenőrzéseket hajt végre. Az idei első félévben 4300 ellenőrzést hajtottak végre, az ellenőrzések nyomán 341 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból. Ehhez a megyei ellenőrzéseket is hozzászámolva összesen 1061 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, ötször többet, mint az előző években. Ez a növekedés a módszerfejlesztés eredménye – tette hozzá a helyettes államtitkár. Példaként hozta a hússzektort, ahol a kiemelt ügyek igazgatósága 237 ezer kilogramm tőke- és baromfihúst, valamint más terméket vont ki a forgalomból. Ezzel 4,5 milliárd forint kár érte az államot az adóelkerülés miatt.

A Nébih nemcsak a saját, hanem a NAV-tól megkapott információk alapján is fellép a feketegazdaságban tevékenykedők ellen – emelte ki Bognár Lajos. Nemcsak célzott ellenőrzésekre kerül tehát sor, hanem a NAV-val közösen is ellenőriznek a Nébih szakemberei. Ezzel javul a felderítési arány. Szólt arról, hogy a szankciórendszerben az állategészségügyi és az élelmiszerlánc-felügyeleti bírságok mellett megjelenik az áru teljes értékének az elvesztése is, hiszen a Nébihnek joga van a teljes elkobzásra. Joga van emellett az illegálisan talált eszközök lefoglalására, valamint az üzem tevékenységének felfüggesztésére is. Ezeket a vállalkozókat emellett az adóhatóság szankciói is elérik – jegyezte meg.

A Nébih adatai szerint a teljes magyar élelmiszerlánc-vertikum látható részének nettó árbevétele 12-13 ezer milliárd forint évente. Ebben a szektorban ugyanakkor kiugróan magas a be nem vallott bevételek, jövedelmek aránya, becslések szerint csak a hús- és tojáságazatban ennek részaránya eléri a 45-55 százalékot. Nemzetgazdasági – adózási – szempontból tehát jelentős tartalékok vannak az élelmiszerláncban, amelyek kiaknázása csak a Nébih és a NAV stratégiai partnerségén alapulva valósítható meg. A hivatal álláspontja szerint ebben kulcsszerepe van a szakterületeken átívelő, az áruk áramlását, a hálózatot egyben átlátó, nyomon követő hatóságnak és a jelentős ellenőrzési módszerfejlesztésnek.