2024 március 28

Elemzők 25 bázispontos csökkentést várnak

A megkérdezett 22 elemző közül 20 számít negyed százalékpontos csökkentésre, egy szakember ennél nagyobbra, egy pedig tartásra. Az MNB ezzel a immár nyolcadik egymást követő alkalommal csökkentené az irányadó kamatot.

A monetáris kondíciók további lazítására sarkallhatja a tanácsot, hogy februárban a jegybanki inflációs célnak megfelelő szintre, 2,8 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme. Ezenkívül a gyenge gazdasági kilátások, a potenciális növekedési ütemtől elmaradó növekedés és a pangó belső kereslet dezinflációs hatása is a kamatcsökkentés irányába mutat.

A kamatcsökkentés ellen szólhat ugyanakkor, hogy a legutóbbi kamatdöntő ülés óta a forint 4 százalékkal, 305 forint közelébe gyengült az euróval szemben. Piaci szereplők nem látják, hogy az új jegybanki vezetés miként kívánja – célkitűzéseinek megfelelően – fellendíteni a vállalati hitelezést, illetve miként segítene a bajba jutott devizahiteleseken. Bizonytalanságot keltenek a piacon az MNB-ben történt intézményi változások is.

A legtöbb elemző ugyanakkor úgy látja, hogy a jegybanki vezetés óvatosan nyúl majd újabb eszközökhöz, de nagy vonalakban talán már kedden jelezheti, hogy milyen típusú intézkedéseket tervez.

„Azt gondoljuk, hogy kisebb esély van a drasztikusabb intézkedésekre, mint amilyen a kéthetes jegybanki kötvény, vagy az egynapos betétek állományának korlátozása volna, hiszen ez jelentős forintgyengüléshez vezetne” – mondta Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője.

A monetáris tanács az elmúlt időszakot tekintve most először ülésezik majd kilencfős létszámmal. Március folyamán Balog Ádámot jegybanki alelnöknek nevezték ki, Pleschinger Gyulát pedig külső tagnak választották meg.

A jegybank kedden kora délután közli kamatdöntését. Amennyiben a korábbi szokásokat követi a jegybank új vezetése, kedd délután sajtótájékoztatót tart majd a jegybankelnök.