2024 március 29

Előny a családi gazdaságoknak

Emellé pedig olyan adózási rendszert is kidolgoznak, amely a családi gazdaságok fejlődését fogja elősegíteni – nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az  interjúban a tárcavezető jelezte: egyértelmű viszonyokat fognak teremteni, hogy a gazdálkodni akaró családok ne „cégtömegek alapításával” igyekezzenek versenyképesek maradni. Szavai szerint a készülő jogszabállyal meg tudják védeni a földet a kül- és belföldi spekulánsoktól, azoktól, akik pusztán befektetési céllal akarnak bekerülni a mezőgazdaság világába. A miniszter elmondása szerint a törvény a családi gazdálkodás fogalmán túl meghatározza, hogy kisüzemnek a legfeljebb 50 hektáron gazdálkodó gazdasági egységet neveznék, közepesnek az 50 és 500 hektár közötti területet művelőket, az ennél nagyobb birtokon gazdálkodók pedig a nagyüzemi kategóriába esnének. A cikkből az is kiderül: fő szabály szerint az üzem összetartozó egységet képez, a földhöz kapcsolódó tanyát, termelőeszközöket, ingatlanokat is jelenti, ami az értékesítés vagy öröklés során nem aprózódhat el.