2024 március 28

Energetikába tolja a pénzt Kína

Kína legkevesebb harminchat milliárd dollárt fektet be a pakisztáni energetikai szektorba, és tíz milliárd dollárt ad kedvezményes feltételű hitelek formájában infrastrukturális fejlesztésekre – mondta Saríf. Ezen kívül húsz milliárd dollár értékű kétoldalú kereskedelem elérését tűzte ki céljául a következő három évre Kína és Pakisztán – közölték a két ország vezetői.

kina_130102Hszi Csin-ping hétfőn érkezett a pakisztáni fővárosba több megállapodás aláírásának alkalmából, amelyeknek célja egy, a két ország közötti gazdasági folyosó létrehozása. A megállapodások nagyban hozzájárulnának a Selyemút Gazdasági Övezet kezdeményezés magvalósulásához, amely összekötné a kínai, közel-keleti és európai piacokat.

A kínai elnök szerint a megállapodás lefektette a két ország közti „időtálló stratégiai együttműködés” alapjait. Saríf pedig kijelentette, „a Kínával való barátság a pakisztáni külpolitika alapja”. A két ország továbbá megállapodott arról, hogy megteszik a szükséges lépéseket a kereskedelmi egyensúlyhiány csökkentésére és a kínai-pakisztáni szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások második szakaszának elősegítésére.

A két politikus közölte azt is, hogy országaik készen állnak banki szektoraik kölcsönös megnyitására. Pakisztán emellett üdvözölte az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank (AIIB) létrehozását, amely az ázsiai infrastrukturális projektek finanszírozását tűzte ki elsődleges céljául.

A hivatalos statisztikák alapján tavaly a Kína és Pakisztán közötti kereskedelem értéke meghaladta a 16 milliárd dollárt. Az ázsiai óriás vált Pakisztán legnagyobb kereskedőpartnerévé.