2024 március 29

Fekete péntek: be is jött meg nem is

A hagyományos kiskereskedelmi forgalom – több mint 50 ezer kiskereskedelmi egységből beérkező – adatait elemző ShopperTrak szerint a „fekete pénteken” idén 3,5 százalékkal több, 307,67 millió boltlátogatás történt. A vásárlások értéke viszont 1,8 százalékkal 11,2 milliárd dollárra csökkent.

Sok kereskedőnél a készlet erejéig a hét végén is tartottak még a különleges, esetenként a 70 százalékos árengedményt is elérő akciók. A „fekete péntek” kedvezményeire idén először már csütörtök estétől vadászhattak üzletek sokaságában a vásárlók. Korábban az volt a jellemző, hogy az üzletek hajnali négykor, esetleg éjfélkor nyitottak.

Az IBM Benchmark adatai szerint az internetes vásárlások száma a hálaadás napján 17, a „fekete pénteken” pedig 21 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A mobil eszközökkel megvalósított vásárlások száma 2011 óta kétharmaddal nőtt.

Hétfőn a szintén hagyományos „kiberhétfő” keretében újabb online kedvezményeket ajánlanak az áruházak, de szakértők szerint a rendelések száma nem éri majd el a „fekete pénteken” feladottakét.