2024 március 29

Felszámolás indul a Tungsramnál, de folytatódik a gyártás

A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el. A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál – derül ki a Tungsram közleményéből. Mint írják: a Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is „megdöbbenve fogadták”, hogy az EXIM Bank nemmel szavazott, és így „lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét” a hétfői, második csődegyezségi tárgyaláson, amelyen a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatot nyújtott be. Az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhetett létre, annak ellenére, hogy az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosított hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.

A Tungsram jogi csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonának értékesítése. A Tungsram menedzsmentje teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is, addig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég. A közleményben úgy fogalmaznak, hogy a társaság „lehetőségei szerint mindent megtett, hogy egyezségre jusson hitelezőivel és törlessze adósságát” a többségében magyar kkv-kból álló beszállítóinak. Ezért ajánlotta, hogy hitelezőnként 10 millió forintig 100 százalékosan megtéríti tartozásait, az EXIM Bank lépése azonban megakadályozta ezt, emiatt „a Tungsram sajnálatát fejezi ki minden hitelezője felé”.

A Tungsram arra számított, hogy „tiszta jogi környezet jön létre a csődegyezség elfogadásával”, mert ilyen környezetet vártak el azok a befektetők, amelyekkel ígéretes tárgyalásokat folytatott a vezetőség. Ez nem valósult meg az EXIM Bank miatt, viszont a vállalat vezetése úgy gondolja, hogy a hitelezők, a dolgozók érdekei miatt egy folyamatosan üzemelő cég nagyobb értéket képvisel a felszámolás alatti helyzetben is, mintha csak használt gépeket lehetne értékesíteni – írták. A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból, erre az eljárásban megvan a jogi lehetőség. A Tungsram szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz fel vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat nyújtják. A közlemény szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram „egészséges üzletágai életben maradhassanak”.

A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor „a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni”. Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban lényegesen nehezebbé vált az eredményes tárgyalás a befektetőkkel. Ezen körülmények és a felszámolással normális esetben is járó bizonytalanság miatt a Tungsramnak „rugalmasnak kell maradnia és figyelembe kell vennie minden lehetőséget” – fogalmazott közleményében a cég, hozzátéve: ezért „kénytelen volt a legrosszabb eshetőségre is készülve” bejelenteni kedd reggel az illetékes kormányhivataloknál csoportos létszámleépítési szándékát 750 munkavállalóra. A vállalat hangsúlyozza: a bejelentés „szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán”, amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező. A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta – ismertette a távirati iroda.

A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban – olvasható a cég közleményében.