2024 április 19

Fidelity Elemzői Felmérés: Enyhülhet az infláció

A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt – harminc éve nem látott mértékű − áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban még nem volt meggyőződve, és úgy nyilatkozott, hogy „jóval több bizonyítékra” van még szükség ahhoz, hogy kimondhassuk: az áremelkedés tartósan lejtmenetbe kapcsolt. A Fidelity évente elkészített Elemzői felmérésének eredményei alapján ezek a bizonyítékok már a rendelkezésünkre állnak.

A Fidelity International 2023-as Elemzői felméréséből az derül ki, hogy az egyes vállalatokat a „terepen” követő elemzőink többsége szerint a költségnyomás már vagy elérte, vagy valamikor 2023 korai szakaszában fogja elérni a csúcspontját.

Az USA-beli, európai és ázsiai vállalatokat a helyszínen figyelemmel kísérő több mint 150 részvény- és kötvényelemző körében elkészített körkérdés eredménye azt sugallja, hogy a vállalkozásokra nehezedő költségnyomás az első negyedév végéig eléri csúcspontját.

A Fidelity elemzői szerint a földgáz, a kőolaj és egyéb árucikkek árcsökkenésének hatására a fogyasztói infláció az elmúlt két hónapban megindult lefelé, és máris gyorsan enyhíti a vállalatokra nehezedő árnyomást: a válaszadók nagyjából fele arra számít, hogy az általuk megfigyelt vállalatokra ható nyomás már vagy elérte, vagy 2023 első negyedéve során fogja elérni a maximumát. Mindössze 22%-uk nyilatkozott úgy, hogy a csúcspontra 2023 közepénél később fog sor kerülni.

A költségek összetétele

A Fidelity szakemberei arra következtethetnek, hogy az infláció visszaszorulásának fő oka a nem munkabér jellegű költségek csökkenése. Az elemzők összességében még mindig arra számítanak, hogy a következő hat hónap során ezek a költségek emelkedni fognak, de e várakozáshoz kapcsolódó meggyőződés sokat gyengült az elmúlt hónapokban, és jelenleg két év óta nem tapasztalt mélyponton áll.

Most, hogy az üzemanyag- és egyéb költségek tavalyi, jelentős hatása lassan kigördül az éves mutatókból, a Fidelity egyik, észak-amerikai iparvállalatokkal foglalkozó részvényelemzői arról számoltak be, hogy az egy hónappal ezelőtti kilátásokhoz képest tapasztalható legnagyobb változás az elsősorban árupiaci termékeket értékesítő vállalatoknál volt megfigyelhető.

Az ázsiai-csendes-óceáni informatikai vállalatoknál az ellátási fennakadások már nem okoznak problémát, a fő hiány már a végfelhasználói keresletben mutatkozik, és nem az ellátási láncban.

Az alapanyagokat figyelemmel kísérő elemzők már egyenesen az általuk követett vállalatok bemeneti költségeinek deflációjára számítanak, csakúgy, mint a tech-cégekkel és az ipari gyártókkal foglalkozó szakemberek.

De mi lesz a bérekkel?

A nagy kérdés azonban az, hogy a tavalyi áremelkedés hogyan hat majd a bérekre, mivel egy emelkedés a vállalatok számára újabb kör költségnövekedést eredményezhet és további árnyomást okozhat. Az amerikai és európai gazdaságok különböző ágazatait lefedő elemzőik továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a fejleményeket.

Decemberben globálisan valóban erősödött a Fidelity szakembereinek meggyőződése a munkaerőköltségek következő hat hónapban történő emelkedésével kapcsolatban. A legmagasabb értéket az európai vállalatokra összpontosító elemzőktől érkeztek − ezek a cégek ugyanis egész sor béremelési követeléssel néznek szembe, mivel a családoknak komoly gondot okoz az élelmiszerek, az üzemanyag és más alapvető cikkek áremelkedése. „A legerősebb német ipari szakszervezet legutóbbi bértárgyalásai nyomán viszonylag mérsékelt emelésre került sor. Így elmondható, hogy a „bérinfláció” még nem terjedt el Európában. Az Egyesült Királyságban és máshol zajló sztrájkok is ezeket a megélhetési költségekre nehezedő nyomásokat tükrözik, és béremelési követeléseket idézhetnek elő” – mondta el Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója.

Mivel az Egyesült Államok munkaerőpiaca továbbra is feszült, az észak-amerikai elemzők szintén továbbra is a munkaerőköltségek egyértelmű emelkedésére számítanak az elkövetkező hónapokban, bár ez a várakozás a tavalyi legmagasabb értékekhez képest folyamatosan csökkent:

A felmérés összes eredménye még átfogóbb képet ad a vállalatok előtt a következő évben álló nagyobb kihívásokról. Az előzetes eredmények miatt sok elemzőt aggasztanak a makrogazdasági háttér által a vállalataik jövőbeli terveire gyakorolt hatások. „A költségnövekedés és a nyugati gazdaságokat érintő esetleges recesszió miatti aggodalmak hatására a vállalatvezetők egyre kevésbé bíznak a nagyszabású beruházások sikerében” – tette hozzá Al-Hilal.

A költségkilátásoktól függetlenül az elemzők évek óta először számítanak arra, hogy vállalataik nehezen fognak tudni árat emelni az értékesítési volument érintő áldozatok nélkül. A következő 12 hónapban a légitársaságok fundamentális adatait érintő legnagyobb kockázat a keresletcsökkenés a Fidelity kötvénypiaci elemzői szerint, a részvényekkel foglalkozó szakemberek hasonló aggályokról számoltak be, attól félnek, hogy a keresletcsökkenés egybeesik majd a vártnál nagyobb fájdalmat okozó inflációval.