2024 március 29

Figyelmeztetés Amerikából

Féléves mélypont

Az ISM szolgáltatási BMI mutatója a múlt hónapban 53 pont lett, 2013 júniusa óta a legalacsonyabb, kisebb a novemberi 53,9 pontnál és lényegesen elmaradt a Reuters által megkérdezett elemzők 54,5 pontos prognózisától. A mutató 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi.

Az új megrendelések almutatója a novemberi 56,4 pontról decemberben 49,4 pontra esett, 2009 májusa óta először került a zsugorodást jelző 50 pont alá. Ezzel szemben 52,5 pontról 55,8 pontra ugrott a foglalkoztatási alindex.

Nőttek a gyáripari megrendelések

A várt  mértékben, 1,8 százalékkal nőttek novemberben az új gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban az októberi 0,5 százalékos csökkenés után. A washingtoni kereskedelmi minisztérium hétfőn közzétett adataiból kitűnik, hogy a növekedést elsősorban a hagyományosan hatalmas havi kilengéseket mutató repülőgépipar teljesítménye hajtotta. A polgári repülőgépekre beérkezett megrendelések értéke 21 százalékkal, a közlekedési eszközöké együttesen 8,3 százalékkal nőtt.

A közlekedési eszközöket nem számítva az új megrendelések csak 0,6 százalékkal emelkedtek az októberi 0,1 százalékkal szemben. A nem hadiipari jellegű tőkejavakra szóló megrendelések, amelyek a legjobban tükrözik az üzleti bizalmat és a jövőbeli beruházási terveket, a repülőgépek nélkül 4,1 százalékkal nőttek az októberi 4,5 százalék után.