2024 április 16

Fogyasztóbarát hiteleket jelentett az MNB

Kandrács Csaba kiemelte, hogy a fogyasztóbarát lakáshitel nyomán ma már az ügyfelek több mint fele minősítéssel ellátott fix kamatozású jelzáloghitelt igényel, kamaterózió indult meg a piacon, és az igénylés egyszerűbbé, gyorsabbá vált. A fogyasztóbarát otthonbiztosítási cím elnyerésére januártól pályázhatnak a biztosítók – emlékeztetett. Az érdeklődést jelzi, hogy olyan nagy biztosítótársaság is beléphet ilyen termékkel a lakásbiztosítási piacra, amelyik eddig csak életbiztosításokkal foglalkozott – jegyezte meg, és úgy vélte, tavasszal várhatóan az ügyfelek megköthetik az első fogyasztóbarát otthonbiztosítási szerződéseiket.

Megerősítette azt is, minden olyan terméknél fontolóra veszik a fogyasztóbarát verzió bevezetését, ahol makroprudenciális, versenyösztönző és nem utolsó sorban fogyasztóvédelmi okok miatt ez fontos. Hozzátette, hogy több ilyen terméket is vizsgálnak, az új minősített konstrukciókat terméktől függően a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Biztosítók Szövetségével is együttműködve alakítja ki az MNB. A zöld lakás vásárlására, építésére, illetve a lakóingatlan energiahatékonysági felújítására járó kamatkedvezménynek köszönhetően, az MNB számításai szerint legalább 0,3 százalékponttal olcsóbb lehet ez a hitel azoknak a lakossági hitelfelvevőknek, akik a banki kölcsönt minimum „BB” energetikai minősítésű lakás megvételére fordítják vagy ilyet építenek.

Ugyanekkora a kedvezmény az energiahatékonyságot eredményező felújításokra is. Nem csak a jelzáloghitelek, hanem a személyi kölcsönök után is jár a kamatkedvezmény, ha ilyen felújítási célra fordítják a kapott banki pénzt. A bankok a zöld hitelek után tőkekedvezményt kapnak: a finanszírozott ingatlan korszerűsítése esetén a hitelösszeg 5 százalékát. Ugyanennyit adásvételnél és építésnél, ha az ingatlan „BB” energetikai besorolású, ha viszont legalább „AA” minősítésű, akkor már 7 százaléknyit.