2024 március 28

A kínai BYD megveheti a Ford németországi gyárát

Kedden nyilvánosságra került információk alapján a Ford állítólag eladhatja a németországi gyárát a kínai BYD-nek.

Kedden a Wall Street Journal bennfentes információkkal rendelkező személyekre hivatkozva arról számolt be, hogy a Ford állítólag tárgyalásokat folytat a kínai BYD-vel, az egyik németországi gyárának eladásáról.

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Ford vezetői jövőhéten Kínába utaznak, hogy a németországi Saarlouis-ban található gyár eladásáról tárgyaljanak. A jelenlegi tervek szerint 2025-ben megszűnik az üzemben a Ford modellek gyártása. A BYD mellett állítólag 15 másik potenciális befektető is érdeklődik a Ford németországi gyára iránt.

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy sajtóértesülések szerint a Ford azt tervezi, hogy akár 3200 munkahelyet is leépíthet Európa-szerte, és a termékfejlesztési munkák egy részét az Egyesült Államokba helyezi át. A Ford németországi szóvivője nem kívánt nyilatkozni, és egy pénteki közleményre hivatkozott, amelyben azt írta, hogy az elektromos járművek (EV) gyártására való átállás strukturális változásokat igényel, és a tervek véglegesítéséig nem mond többet.

ford

Forrás