2024 március 29

Franchise bevételből jó teljesített a DunaHouse

A hálózati jutalékbevételek és az irodaszámok alakulásáról adott tájékoztatás szerint a második negyedévben Magyarországon 18 százalékkal emelkedtek a volumenek, viszont elmaradtak az első negyedévi rekord szintektől. Lengyelországban 6,5 százalékkal csökkentek a jutalékvolumenek éves szinten, Olaszországban a felvásárolt Realizza hálózat az első negyedévi volumenekhez képest 65,1 százalékkal bővült, és 173 millió forint jutalékot generált. Növekedett az franchaise irodaszám is, a második negyedévben megközelítette a 300-at. A cégcsoport sajátirodaszegmens-jutalékának volumene 2,3 százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és 556 millió forintot ért el. Magyarországon a sajátiroda-szegmensben a jutalékbevételek éves szinten 45,9 százalékkal növekedtek, a lengyel sajátirodák-jutalékbevétele 32,5 százalékkal esett, a cseh 21,8 százalékkal csökkent éves szinten. A csoportszinten a közvetített hitelvolumen 243 milliárd forintra emelkedett a második a negyedévben, ez 135 százalékos növekedés éves szinten, az év elején felvásárolt olasz Credipass lényegesen több hitelt közvetített a második negyedévben, mint a magyar és lengyel tevékenységei 2021. második negyedévében összesen – ismertette a távirati iroda.

A DunaHouse részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama csütörtök délelőtt 506 forint körül volt, a részvény 256 forint történelmi minimumot és 608 forint maximumot ért el.