Rand Paul, az amerikai Kongresszus szenátora, potenciális elnökjelöltje és saját maga által pénzügyi szakembernek titulált politikus interjút adott a Bloomberg Businessweeknek. Nem ment neki jól, különösen az a rész, ahol Paul az USA évenkénti trillió dolláros deficitjéről beszélt, mivel a deficit 2013 év végére 642 milliárd dollárra várható, amúgy csökkenő mértékű.

Azonban a legérdekesebb pillanattá az vált, amikor Pault megkérdezték, kit választana a FED élére ideális esetben. Milton Friedmant nevezte meg, aki szerinte nem osztrák, és jobb lenne, mint a mostani elnök, Ben Bernanke. ( A mostani elnök apai nagyapja, Jonas Bernanke az Osztrák- Magyar Monarchiában Boryslavban (Galicia) született, majd Przemysl-ből – a Lvovi vajdaság járási székhelyéről – emigrált Amerikába 1921-ben. A bevándorlókat fogadó, New York melletti Ellis Island-re érkezett meg 30 éves korában feleségével, Pauline-nel.)

Az újságíró szelíden figyelmeztette, hogy Friedman, a magyar szülőktől származó Nobel-díjas közgazdász, aki éppen 101 éves lenne, ha élne, már elhunyt (2006. november 16-án). Erre Paul szó szerint a következőket mondta:” Inkább egy halott vezesse, mivel senki nem tud sokat arról, hogy miképpen működik a Federal Reserve.”

Ez egy érdekes kérdést vet fel: mi történt a szabad piac megtestesítőjének szerepével? A válasz erre az, hogy sok történt, megalakult a modern konzervativizmus.

Friedman, a konzervatív közgazdaságtan végső szimbóluma manapság valahogy kikopott a jobboldali közgazdászok beszélgetéseiből. Nevét még emlegetik a politikai vitákban, azonban elhallgatják pénzügyi téziseit. Mi is történt? Úgy látszik, Friedman túl aprólékos és realista személy a mai jobboldaliaknak, akik nem foglalkoznak a részletekkel és a valóságról nem vesznek tudomást.

Friedman olyan ember volt, aki megpróbálta megvédeni a szabadpiac ideológiáját önmagától, mivel választ adott a kérdésre:” Ha a szabad piacok annyira jól működnek, honnan származnak a gazdasági visszaesések?” Megjelenése előtt a legtöbb konzervatív közgazdász úgy vélte, hogy a visszaesés a szükséges rossz a gazdaság működésében és egyszerűen el kell viselni. Hayek például azt írta: „Talán megakadályozhatjuk a válság kitörését, ha a fellendülést pontosan felügyeljük, azonban nem tehetünk semmit a válságból való kilábalás érdekében, ha az bekövetkezett.” Az ilyen lehangoló válaszok vezettek sok közgazdászt John Maynard Keynes karjaiba.

Friedman azonban más választ adott. Lehetőséget látott kormányzati lépésekre a válságok megelőzése érdekében. Ezt azonban csak szűk körben tudta elképzelni, kizárólag a Federal Reserve aktív monetáris politikáján keresztül. Szerinte a FED meg tudta volna akadályozni a nagy gazdasági világválságot is – új kormányzati programok nélkül -, ha megmentette volna a tőkéjüket elvesztő bankokat és elegendő tartalékot pumpált volna a bankrendszerbe, hogy megelőzze a pénzellátás drasztikus zuhanását.

Elmozdult tehát a realizmus felé, azonban rosszul mutat a mai tapasztalataink fényében. Ennek a realizmusnak aligha van helye a mai Republikánus Pártban, mivel mind Paul, mind Ryan (Obama republikánus kihívója a második ciklusban) urak folyamatosan támadják Ben Bernanke FED elnököt a 2008-as pénzügyi válságra adott FED lépések miatt, amely lépések pontosan azok voltak, amelyeket Friedman szerint a FED nem tett meg 1930-ban, és amiket ismételten tanácsolt Japánnak 2000-ben. „Semmi sem lehet alattomosabb, amit egy ország elkövethet a polgáraival szemben, ha leértékeli valutáját” – oktatta ki Ryan úr Bernankét. Ha már a pénz leértékelésénél tartunk, Friedman egyik legmaradandóbb közgazdasági elemzése a rugalmas devizaátváltási árfolyamok melletti érvelése, amelyben azt állította, hogy azon országok gazdaságát, amelyek túlzottan magas bérekkel és árakkal küzdenek, összevetve a kereskedelmi partnereikkel – hasonlóan a mai dél- európai népekhez – jobban szolgálná a devizájuk leértékelése, mint az évekig elszenvedett tartósan magas munkanélküliség, míg a defláció sajnálatos módon nem lehet követendő irány. Nincs hely a pragmatizmusnak egy olyan konzervatív pártban, amely az aranystandard visszatéréséről álmodozik.

Nem állíthatjuk példaképként Milton Friedmant. Az elmúlt 15 év tapasztalata először Japánban, majd mindenütt a nyugati világban azt mutatja, hogy Keynesnek volt igaza és Friedman tévedett a pénzpolitika használhatóságában a válság idején. Az az igazság, hogy egy aktívabb kormányzati küzdelemre van szükség, mint amit Friedman hajlandó volt elfogadni.

Ennél a pontnál a modern konzervatív közgazdaságtan olyan módon jobbra tolódott, hogy kisebb ügyekben sem érinti a realitást. Friedman megpróbálta megvédeni a szabad piac konzervativizmusát önmagától, – de a Republikánus Párt mostani ideológusai messze a védett területen túl tartózkodnak.