2024 április 19

Fürdőkben költhetjük a pénzünket

Czeglédi Gyula elmondása szerint a fürdőhelyek a SZÉP-kártyára építve igyekeznek különböző akciókat nyújtani a látogatóknak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb adatai alapján még 2 milliárd 60 millió forint vár elköltésre a SZÉP-kártyákon a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból; a pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeget elveszítik a kártyabirtokosok.

Az ügyvezető alelnök az elmúlt évről szólva elmondta, sikeres évet zártak a magyarországi fürdők 2014-ben, a látogatók száma átlagosan néhány százalékkal nőtt 2013-hoz képest. Az intenzívebb növekedést a nagyobb fürdőhelyek produkálták, a kisebbek látogatószámai inkább stagnálnak – tette hozzá Czeglédi Gyula.

A Magyar Fürdőszövetségnek jelenleg 200 tagja van, ebből 116 fürdőt üzemeltető rendes tag, 56 pártoló tag, illetve egy tiszteletbeli és 27 egyéni tag – olvasható a szövetség honlapján.