2024 március 28

fuvarozás

Digitális forradalom jöhet a fuvarozásban?

Papíralapú fuvarlevél helyett okostelefont, vagy e-aláíró táblagépet is kaphatnak a sofőrök az adminisztrációhoz

A logisztikai és szállítmányozó cégek számára manapság a munkaerő-hiányon túl talán a legnagyobb nehézséget a rendkívül sok papírmunka jelenti: fuvar- és szállítólevelek, számlák, a tachográf-kimutatások valamint ezek adminisztrációja időigényes, költséges és a térbeli különbségek miatt bonyolult feladat. Azonban ma már elérhetők olyan elektronikus aláírásra épülő rendszerek, melyekkel a fenti folyamatok jelentősen leegyszerűsíthetőek, gyorsíthatóak, a költségek csökkenthetőek, miközben a hatékonyság már rövidtávon is javul.

 Sokan fellélegezhetnek: aláírás toll és papír nélkül, tableten vagy telefonon

Az elektronikus aláírás egyik legnagyobb hozadéka, hogy szükségtelenné teszi a papír alapú dokumentumok használatát, miközben mind a magyar, mind az európai jogrendben azonos értékű a papíron és tollal történő aláírással. Ez a technológia biztonságosan segíti a cégen belüli folyamatok digitalizálását, automatizálást, miközben kizárja a visszaélés, csalás lehetőségét is az aláírt okmányokkal. A rendszer egy szállítmányozó vállalat esetén lehetővé teszi például, hogy a sofőrök vagy a logisztikai munkatársak elektronikusan írjanak alá eddig papíralapú dokumentumokat, bárhol, bármikor, akár egy okostelefonon is. A technológia több mint kétszázezer, a szegmensben dolgozó munkavállaló mindennapjait könnyíthetné meg: ha csupán a tachográf kimutatásokat vizsgáljuk, 100 sofőr esetén évi 4-6 ezer oldalnyi dokumentumról is szó lehet.

Számokban mérhető előnyök: e-alírással a fuvarlevél e-mailen is hiteles

Fontos üzleti előny, hogy az e-aláírások használatával előbb számlázhatóak a fuvarok is, nem kell ugyanis megvárni, hogy a tollal szignált, papír alapú fuvarlevél beérjen a cég pénzügyi osztályára, ami jelenleg – külföldi szállítmány esetén – akár hetekig is eltarthat. Az elektronikus aláírást követően azonnal továbbítható a dokumentum, és már készülhet is a számla. „Egy nagyobb szállítmányozó vállalat üzletmenetében akár évente tíz-, százezres nagyságrendben is képződnek fuvarlevelek. Ezek kinyomtatása, kezelése, tárolása és a teljes adminisztrációs folyamat átkerülhet a digitális térbe az e-aláírás technológia segítségével. Nemzetközi statisztikák és elemzések szerint a hatékonyan alkalmazva a technológiát, az e-aláírás használatával akár 30-50 százalékos költségcsökkenés is elérhető az adminisztráción. A hazai szállítmányozó vállalatok  közül is egyre többen ismerik fel, hogy megéri váltani és digitalizálni.” – mondta el Somkuti András a Docler Csoport elnöke és az e-aláírás specialista NETLOCK vezetője. 

Megoldás, karnyújtásnyira

Az e-aláírások legújabb generációja már semmilyen speciális segédeszközt – chipkártyát vagy kártyaolvasót – nem igényel. Így nemcsak költséghatékony, de rugalmas és kényelmes megoldás lehet az okostelefonon is alkalmazható elektronikus aláíró rendszer bevezetése egy szállítmányozó vállalatnál. „A sofőr leszállítja az árut majd egy tableten vagy telefonon aláírja a szállító levelet, tachográfot, amely így azonnal bekerülhet a szállítmányozó vállalat rendszerébe. Érdemes lehet mihamarabb kiaknázni az e-aláírásban rejlő lehetőségeket, aki ugyanis a digitális versenyben lemarad, az üzleti versenyben is hátrányra számíthat.” – hívta fel a figyelmet Somkuti András. Ugyanez a technológia biztosíthatja évi több százezer hiteles elektronikus számla kibocsátását, illetve a beérkező számlák automatikus hitelesség-ellenőrzését is a vállalati informatikai rendszerbe integráltan.

 5 ok, amiért érdemes bevezetni egy szállítmányozó vállalatnál az okostelefonos e-aláírás rendszert

  1. A sofőrök bárhol, bármikor aláírhatják elektronikusan a szükséges dokumentumokat egyszerűen és kényelmesen, amely így azonnal bekerülhet a cég saját rendszerébe, jelentős időmegtakarítást biztosítva például a gyorsabb számlázás érdekében is.
  2. Az e-aláírt dokumentum jogilag egyenértékű a papíron, tollal történt aláírással, teljesen feleslegessé teszi a nyomtatást és egyszerűsíti, gyorsítja az adminisztrációt, költségmegtakarítást eredményez az üzleti folyamatokban.
  3. Az aláírt dokumentumok digitálisan archiválásra kerülhetnek, az így kezelt állományokkal lényegesen könnyebben felelhet meg egy vállalat az új adatvédelmi szabályoknak (például a GDPR szabályozásának) és a „papírhalmok” megszüntetésével egyszerűsíti az archív állományok kezelését is.
  4. A felhőalapú e-aláíró szolgáltatás számítógépen, okostelefonon, tableten operációs rendszertől függetlenül, bármilyen webböngészőn keresztül elérhető bármilyen fájltípus (például: pdf, doc, xls stb.) aláírható segítségével.

Használata egyszerű és biztonságos: az aláírás a webes felületen keresztül, PIN-kód megadásával történik, a hamisítás lehetősége kizárt.