2024 április 16

Gazdasági növekedés a láthatáron?

Az UniCredit Economics & FI/FX Research által kiadott, negyedéves „CEE Quarterly” legfrissebb száma szerint, melynek összefoglalóját szerdán tették közzé, Közép-, illetve Délkelet-Európa gazdasága az idén várhatóan 2,5 százalékkal, 2016-ban pedig 2,9 százalékkal nő, míg az orosz gazdaság zsugorodása miatt a régió egésze 0,2 és 2,2 százalék közötti növekedéssel számolhat.

Az EU-tagállamok, illetve a feltörekvő piacok közötti alapvető különbséget a beáramló uniós források jelentik majd

A nettó export jelenleg több KKE-országban is a gazdaságot hátráltató tényező, ennek oka, hogy a belföldi kereslet növeli az import szükségletet, míg az eurózóna lassú élénkülése, valamint az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok negatívan hatnak a kivitelre.

Az összegzés idézi Dan Bucsát, az UniCredit elemzőjét, aki elmondta: „az euró gyengülése az amerikai dollárral szemben átmeneti támogatást nyújthat az EU-n kívülre irányuló KKE-exportnak”. Kifejtette: idén a tőkeáramlásokat illetően az EU-tagállamok, illetve a feltörekvő piacok közötti alapvető különbséget a beáramló uniós források jelentik majd. A tanulmány szerint a kelet- és közép-európai régió EU-ba irányuló exportja alig 5 százalék felett nő 2015-ben.

A német gazdasági növekedés – a 2014-ben elért 1,5 százalékhoz képest – az idén várhatóan 1,2 százalékra mérséklődik, majd a következő évben 2,0 százalékra is erősödhet a növekedés üteme.

Világszerte csökken az energiafelhasználás

Idén a görög választások és az eurózónán belüli bizonytalanságok mellett a KKE-régió szempontjából kiemelt jelentőségűek az Oroszországot sújtó szankciók. A kereskedelmi szankciók megszűnhetnek, ha a 28 európai tagállam nem tud megegyezni azok meghosszabbításáról. A pénzügyi szankciók mindaddig érvényben lesznek, amíg nem születik az Egyesült Államok számára elfogadható megoldás az ukrán válság kapcsán – olvasható a tanulmányban.

Oroszországot rövid távon a recesszió, illetve az alacsonyabb növekedési potenciál fenyegeti. Ennek elsődleges oka az, hogy Oroszország jelentősen függ a nyersanyagexporttól, emellett világszerte csökken az energiafelhasználás. Idén a gyenge gazdasági fundamentumok, valamint a pénzügyi nehézségek miatt nehezen tudja leküzdeni a recessziót Ukrajna, Szerbia és Horvátország – olvasható a bankcsoport elemzésében.