2024 április 19

Geopolitikai és pénzügyi feszültségekre figyelmeztetett az elnök

Yellen ezért arra számít, hogy az alacsony kamatlábra továbbra is jelentős ideig szükség lesz. Szakértők úgy vélekednek, hogy kamatemelés a jövő év közepén lesz lehetséges.

janet-yellen gazdasagtv 140409Ez egybecseng korábbi kijelentéseivel, miszerint a Fed a közeljövőben nem szándékozik emelni a rövidtávú kamatokra vonatkozó célkitűzését, annak ellenére sem, hogy a munkaerőpiac megerősödött és hogy a gazdaság növekedés előtt áll az idén. A Fed a rövidlejáratú kamatokat 2008 decembere óta rekord alacsony, a nullához közeli szinten tartotta.

A Fed elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a geopolitikai és a pénzügyi feszültségnek a feltörekvő piacokon való kiújulása valamint az ingatlanpiac növekedésében tapasztalható bizonytalanság potenciális veszélyt jelentenek. Kijelentette, hogy amíg a Fed a munkaerő-piaci helyzet javulását, valamint azt tapasztalja, hogy az infláció a kívánt 2 százalék irányába emelkedik, addig folytatja a havi kötvényvásárlás csökkentését. (A Fed a múlt héten – immár negyedszer – újabb 10 milliárd dollárral, 45 milliárd dollár csökkentette a vásárlásokat, amelyeket a várakozások szerint az év végén szűntet meg.)

Yellen annak ellenére sem elégedett a munkaerő-piaci helyzettel, hogy a munkanélküliségi ráta az amerikai kormány bejelentése szerint 2008 óta a legalacsonyabb szintre, 6,3 százalékra csökkent.