2024 március 28

Halottak Napja – az elhunyt lelkek ünnepe

Ezt vette át az Egyház később mint a Halottak Napját. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, és a 14. században vált hivatalossá. A katolikusok november 2-án tartják, mindenszentek napját követően, a bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton. Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja, ha az élők könyörögnek érte.  Az ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia vagy Parentalia néven. Ez az alkalom a holtak tiszteletének szánt nap volt, melyet február 21-én a halottak sírjain bemutatott áldozatokkal ünnepeltek meg. A szegényebbek  virágokkal, gyümölcsökkel, sóval, kevert árpadarával áldoztak és rótták le kegyeletük adóját megholt hozzátartozóik iránt. Később e naphoz csatlakozott az élők kiengesztelésére szánt Caristia ünnepe. Magyarországon a két egymást követő ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. Ünneplése sok keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is és ünneplik az anglikánok is. Az ortodox kereszténység naptárában több halottak napja is szerepel. Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik, és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élők könyörögnek érte. Ekklesziológiailag a küzdő egyház  megemlékezése a tisztítótűzben időző lelkekre, a szenvedő egyházra.