2024 április 19

Használatarányos elektronikus útdíj – 42 milliárd, csak a terv

A kabinet 42 milliárd forintot szán a  rendszerének tervezésére és kiépítésére, továbbá az „éles üzemi” indulástól számított egy évig tartó bevezetés támogatói tevékenységére – tartalmazza a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.

Felhívja egyúttal a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2013. évi költségvetésben gondoskodjanak az országos közutak használatáért fizetendő útdíj rendszerének kiépítéséhez szükséges forrásról. A jövő évi büdzsé egyébként bevétellel már eddig is számolt az év közepétől bevezetni tervezett díjból, 75 milliárd forinttal.

A határozat az útdíj rendszerére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításával és a szerződés megkötésével az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t bízza meg.

A közelmúltban már több cég jelezte érdeklődését a tender iránt: a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter egy képviselői kérdésre adott augusztusi keltezésű írásbeli válaszában emlékeztetett: a kormány májusban határozott arról, hogy a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknek a gyorsforgalmi utakon, valamint az országos közúthálózat lakott területen kívüli szakaszain kell a megtett úttal arányosan fizetniük. A 2012. évi hálózaton ez összesen 6.318 kilométer díjköteles úthosszt jelent.

A mostani kormánydöntés a személyautók esetében annyiban változtat a korábbi határozaton, hogy fenntartja az időtartamhoz kötött gyorsforgalmiút-használati díjfizetési rendszert, de már nem említi az önkéntes csatlakozás lehetőségét a megtett úttal arányos díjszedési rendszerhez.