2024 március 28

Határidő előtt lett zöldebb a UPS

Komoly előrelépést értek el

Nagyratörő fenntarthatósági célt tűztünk ki magunk elé: gördülő laborunkból úgy hozzuk ki a legtöbbet, ha 1,6 milliárd tiszta kilométert teszünk meg alternatív üzemanyagú járműveinkkel. Ez több mint 4000 holdutazásnak felel meg – nyilatkozta David Abney, a UPS elnök-vezérigazgatója. – Bár ez a siker újdonság, az alternatív üzemanyagok iránti elkötelezettségünk valójában az 1930-as évekre vezethető vissza, amikor a UPS először tesztelt elektromos meghajtású járműveket. Mivel több mint 100 000 futárunk évente több mint 4,8 milliárd kilométert tesz meg, jövőnk azon múlik, hogy ki tudjuk-e elégíteni a bővülő világkereskedelmi keresletet, miközben mérsékeljük a környezetre gyakorolt hatásunkat is.”

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Ma már a UPS közúti járműparkja által korábban használt hagyományos dízel- és benzinüzemanyag mintegy 12 százalékát alternatív üzemanyag, többek között megújuló gáz és gázolaj váltotta ki.

Folytatják a tesztelést

Mivel felismerte, hogy az útvonaltól és a földrajzi viszonyoktól függően minden egyes alternatív üzemanyag és fejlett technológia egyedi előnyökkel rendelkezik, a UPS gördülő laboratóriumában több mint 7200 jármű bevonásával igyekszik meghatározni, az egyes helyzetekben mi a legjobb megoldás. A sűrűn lakott városi területeken alkalmazott klasszikus, pedálmeghajtású és elektromos kerékpároktól az Egyesült Államokban használt elektromos és hibrid járműveken át a világszerte elterjedt földgázig, megújuló gázig és propánig a UPS a világ minden táján mozgásba hozza a fenntarthatóságot szolgáló innovációt.

„A világ számos forgalmi dugóval küzdő városa alakít ki nulla kipufogógáz-kibocsátású zónákat, a UPS pedig a fejlett technológiákba történő befektetésekkel és a jövő kereskedelmi szállítói flottájának létrehozásával egy lépéssel előrébb jár” – állította Abney.

2009-től 2016 végéig a UPS világszerte több mint 750 millió dollárt fektet be alternatív üzemanyagú és fejlett technológiai megoldásokkal felszerelt járművekbe és töltőállomásokba. Ez a folyamatos befektetés az ösztönző kormányzati intézkedésekkel és együttműködő partnerekkel együtt a világ minden táján elősegítette az alternatív üzemanyagok, járművek és infrastruktúrák fejlődésének és hasznosításának előretörését.