2024 március 29

Hévíz a legkedveltebb európai úti cél lehet

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a több mint 300 turisztikai szervezet és az Európai Bizottság által létrehozott EDEN hálózat által indított versenyt 9 éve szervezik. Tavaly Budapest lett a győztese, idén pedig Hévíz került be a 20 esélyes város közé, többek között Párizs, Fiume vagy Athén mellé, ami önmagában is elismerés. Hozzátette, hogy a szervezők célja elsősorban az európai turizmus népszerűsítése.

Hévízre pedig azért esett idén a választásuk, mert az Európa legnagyobb természetes meleg vizű tavával rendelkező gyógyhely az egyik leggyorsabban fejlődő város is egyben. A Hévíz honlapján keresztül is elérhető oldalon január 15. és február 5. között lehet szavazni a legkedveltebbnek tartott úti célokra – tette még hozzá. Fejes Edina, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, nagy kihívás, hogy Budapest után tud-e Magyarország duplázni, és idén Hévíz lehet-e Európa legvonzóbb turistacélpontja. Hévíz „intimitást, nyugalmat, harmóniát” tud nyújtani, amit lehet, hogy a versenyben szereplő más városok talán nem.

Papp Gábor az MTI kérdésére kitért arra is, hogy a 2018-as rekordévben 1 millió 222 ezer vendégéjszakát regisztráltak Hévízen, ehhez képest – az előzetes adatok szerint – tavaly november végéig időarányosan 10-15 ezerrel tovább növekedett a vendégéjszakák száma.