2024 április 20

Informatikus kell a Lufthansának

A Lufthansa Systems Hungária június 10-ig várja az általános szoftverfejlesztési tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkező fiatalokat. Az IT Young Programot először 2012-ben hirdette meg a cég azzal a céllal, hogy a pályakezdők számára egy olyan tanulási időszakot biztosítsanak, amely projektfeladatokon keresztül vezeti át őket az elméleti alapoktól a tényleges munkafolyamatokba.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

2017-ben 10-12 pályakezdő próbálhatja majd ki magát a folyamatosan megújuló légiközlekedési informatika területén. A projektorientált gyakorlati oktatás július közepén kezdődik, szeptembertől pedig már valós ügyfelekkel és rendszerekkel foglakozhatnak a fiatalok. A lépcsőzetes tanulási folyamatnak és az újabb feladatköröknek köszönhetően az előző programok résztvevőinek jelentős többsége évekkel a képzések után is a Lufthansa Systemsnél képzeli el a jövőjét.

A napi több millió utas repülésének biztonságát és kényelmét támogató rendszerek tervezése és működtetése mellett a budapesti központ az innovációban is élen jár. A friss fejlesztésű inTime mobilalkalmazás például már a repülőtérre való indulás előtt jelzi az utasnak, hogy mennyi időbe telik, míg az adott pozíciójától eljut az üléséig.

A fedélzeti szórakozásról a BoardConnect platform gondoskodik, amely egyszerre segíti a légi személyzet munkáját és biztosít szélessávú internetet az utasok számára. A résztvevőknek lehetőségük nyílik majd a legfrissebb projektek megismerésére is a mentoruk segítségével.