2024 március 29

Infrastruktúra fejlesztés Bács megyében

Pécsi Norbert Sándor közölte: a 13,4 kilométeres útszakaszon a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező DME Konzorcium elvégezte a burkolat szélesítését, a pályaszerkezet részleges cseréjét és a padka újraépítését. Kialakította továbbá az útpálya megfelelő vízelvezetését, gondoskodott az árkok és átereszek tisztításáról, és a forgalombiztonság érdekében több helyen is új autóbuszöblöket létesített.

A fejlesztés Dunatetétlenen és a település környékén közvetlenül több ezer helybeli közlekedő kényelmét és biztonságát szolgálja – fogalmazott a szóvivő. A több mint 1,5 milliárd forintos beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott Dél-alföldi Regionális Operatív Program 2011-2013-as akciótervének keretein belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakaszra kiemelt figyelmet fordítanak az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek és az üzemeltető is – jegyezte meg a szóvivő.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok 2009-2013-as akcióterveinek részeként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 1315 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújítására kapott felhatalmazást.

A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 110 milliárd forint, ebből a Dél-alföldi régióban 14,16 milliárd forintnyi forrás áll a projektgazda rendelkezésére.