2024 március 29

Iránymutatásra vár a devizapiac

Jegybankok mozgatják az árfolyamokat

A japán jegybank múlt pénteki közleménye masszívan tolta lefelé a jen árfolyamát, azonban a hatása ezen a héten már egyáltalán nem volt érezhető. Eközben az EURUSD immár második hónapja be van ragadva egy viszonylag szűk sávba, holott a kockázatviselési hajlandóság terén rendkívül szélsőséges ingadozásokat láthatunk, az Európai Központi Bank januári ülésén pedig egyértelművé vált, hogy az EKB már neki is látott, hogy márciusban új köntösben és tágabb körben folytassa mennyiségi könnyítési programját.

A piac még mindig próbálja megemészteni a japán jegybank pénteki bejelentését, amelynek célja egyértelműen inkább az volt, hogy elriassza a piaci szereplőket a long JPY pozícióktól, semmint az, hogy támogassa Japán gazdaságát. A referencia az USDJPY, ahol a piacnak még kellene egy támaszt találni a 120,00-as szint előtt, miközben a főbb ellenállási szint a 200 napos mozgóátlag, a közelmúlt csúcsértékei pedig a 121,50 körüli szinteken találhatók.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Miután az idei Fed kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások lecsillapodtak, nehéz most a monetáris politikák közti eltérésre építeni a kereskedési stratégiát. Ahhoz, hogy a közeljövőben megmozduljanak az árfolyamok, kiemelkedően erős vagy kiemelkedően gyenge amerikai makrogazdasági adatok kellenének.

Léptek az ausztrálok

Az éjszaka folyamán az ausztrál jegybank sem rengette meg a piacokat, miután egy gyakorlatilag változatlan, viszonylag pozitív hangvételű közleménnyel állt elő, amely azonban meglehetősen héja hangvételűnek tekinthető a legtöbb jegybank közelmúltban nyilvánosságra hozott, kifejezetten galamb hangvételű közleményeinek fényében.

A Fedhez hasonlóan az ausztrál jegybank is olyan tartalmú szövegezést illesztett be közleményébe, amely rávilágít arra az aggodalomra, hogy a közelmúltban tapasztalt pénzügyi viharok visszaesést okozhatnak a nemzetközi és a belföldi keresletben – ez a kitétel a legtöbb devizapár esetében behatárolta az AUD mozgásterét.

Erre figyelj oda!

A közelmúltban tapasztalt EURCHF elmozdulás a kevés, igazán lényeges piaci mozgás közé tartozott. A tegnapi fellendülés, amely a jelentősebb támaszszintekről indult, arra utal, hogy a fellendülés jól megalapozott – azzal, hogy az árfolyamok ismét az 1,1100 szint fölé mentek, egészen 1,1250-ig tolták a várakozásokat, sőt, még az 1,1500 szint sem teljesen elképzelhetetlen.

A piaci szereplők fokozatosan zárják a short GBP pozícióikat az angol jegybank csütörtökön esedékes negyedéves inflációs jelentése előtt – nem valószínű ugyanakkor, hogy az angol jegybank a jelentés hatására intenzívebb lépéseket tenne, a piac 2017 közepéig egyáltalán nem vár kamatemelést – mutat rá a Saxo Bank elemzője.