2024 április 19

Iskolakezdés 25 ezerből

Iskolatáskával, felszereléssel, tankönyvek nélkül

A REGIO JÁTÉK friss kutatása szerint a tanévkezdés komoly anyagi felkészülést igényel az általános iskoláskorú gyermeket nevelő magyar családoknak: míg egy új iskolatáskára 5 és 15 ezer forint, addig tanszerekre 10 és 20 ezer forint közötti összeget szánnak a szülők egy gyermek esetében.

„Idén már a diákok 90 százaléka kap ingyenesen tankönyvet, az ezen kívül eső segédanyagokért 10-15 ezer forint plusz költséggel számolnak a szülők a kutatásunk szerint. Mindent egybevetve az első becsengetésig a nagy többség a havi kiadások 10-30, minden ötödik esetben pedig 30-50 százalékát fordítják az iskolára a családok” – ismertette az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

Minden ötödik válaszadó azonban olyan szerencsés helyzetben van, hogy munkáltatója anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

4 családban 3-ból kizárólag az édesanya a beszerző

A tanszerek beszerzése idén is leginkább (73 százalék) az édesanyák feladata lesz, csak minden negyedik családban száll be az édesapa is az előkészületekbe.

„A leggyakoribb továbbra is a személyes, bolti vásárlás (67 százalék), ám az apróbb felszereléseket – színes ceruza, radír, hegyező – sokan inkább online rendelik meg, így a bolti és netes vásárlás kombinációját a megkérdezettek 30 százaléka választja” – mondta Gyaraki Dávid.

„A legforgalmasabb hónap az augusztus, tízből hét család intézi ilyenkor az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlást, az utolsó pillanatban csak minden tizedik válaszadó kapcsol” – tette hozzá.

A kinézet a legfontosabb

A megfelelő felszerelés kiválasztásánál elsődleges, hogy az elnyerje a kisdiák tetszését, ezt követik a tartósság és az ergonómiai szempontok.

„Az aktuális kedvenc mesehős tízből nyolc alsós és tízből hat felsős táskájában felbukkan az új tanévben, a legtöbb esetben a füzeteken, írószereken és tornazsákokon kell keresni őket” – árulta el a marketingvezető.

A szülők fele már most iskolára szoktatja gyermekét

A nyári szünet utolsó heteiben a gyerekek felkészítése az iskolára már otthon elkezdődik: a megkérdezett szülők fele leginkább az előző évi tananyagot ismétlő füzeteket hívja segítségül, minden negyedik esetben pedig matematikai feladványokat old meg együtt a család játékos formában. Tízből mindössze egy nebulónak nem kell a sulira gondolnia egészen az évnyitóig.

Korábban már írtunk róla
Alig egy hónap múlva becsengetnek. A tanévkezdés azonban nem csak a diákoknak okoz izgalmat és idegességet, de az anyukáknak és az apukáknak is. Mert míg a gyerekek vállát a táskák, a szülőkét az anyagi terhek húzzák. Ez főként a leendő első osztályosok családjának adja fel a leckét, nehéz ugyanis megsaccolni, mennyibe fog kerülni az iskolakezdés.