2024 április 19

Jaguar-főnök: tízmilliárdos veszteségek jöhetnek

Speth, a patinás brit luxusautó-gyártó konglomerátum vezérigazgatója a Financial Times londoni gazdasági napilap csütörtöki kiadásának nyilatkozva elmondta: a vállalatnak évente 1,2 milliárd font (440 milliárd forint) többletköltséget okozna, ha európai exportját a brit EU-tagság megszűnése után vámok terhelnék, és ez a cég puszta fennmaradását sodorná veszélybe.

Kijelentette: a JLR-nek bizonyosságra van szüksége az EU-val folytatandó jövőbeni kereskedelmi kapcsolatok ügyében ahhoz, hogy végrehajthassa a következő öt évre tervezett 80 milliárd fontos (több mint 29 ezer milliárd forintos) nagy-britanniai beruházási tervét. Speth szerint a Jaguar Land Rover már eddig 10 millió fontot költött készenléti tervek elkésztésére arra az esetre, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az EU-ból, hogy tagságának megszűnéséig nem születik kereskedelmi megállapodás az unióval, és emiatt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere lép életbe a kétoldalú kereskedelemben. A WTO-szabályozás azt jelentené, hogy vámok jelennének meg az Európai Unió és Nagy-Britannia jelenleg teljesen vámmentes kereskedelmében, mivel az EU számára Nagy-Britannia kereskedelmi szempontból külső országgá válik. Az Európai Unió vámuniós rendszere alapján a tagországok egységesen meghatározott külső vámtételeket alkalmaznak azokkal a külső exportőrökkel szemben, amelyekkel az EU-nak nincs kedvezményes kereskedelmi megállapodása.

A Jaguar Land Rover vezérigazgatója szerint egy ilyen forgatókönyv esetén a cégnek nagy-britanniai üzemeket kellene bezárnia. Hangsúlyozta: a tulajdonosváltás után – amikor a Fordtól az indiai Tata Motors járműipari csoport vásárolta meg a céget – „nyolc év alatt építettük fel ezt a vállalatot, de az egész nagyon gyorsan el is úszhat”. Hozzátette: a JLR már most is csak nehézségekkel tud magasan képzett külföldi munkaerőt toborozni, és kénytelen lesz külföldre költözni, ha „ez marad az egyetlen lehetőség a vállalat megmentésére”. A JLR évente 600 ezer járművet állít elő, és 40 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában, de Speth becslése szerint a vállalat nagy-britanniai jelenlététől a beszállítói hálózatot is beleszámolva összesen 300 ezer brit munkahely sorsa függ. A cég éves exportjának értéke 18 milliárd font.

A brit kormány címére egymás után érkeznek a hasonló figyelmeztetések a brit ipari szektor legnagyobb vállalatai és szervezetei részéről. A brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) minap közzétett féléves beszámolója szerint a tavalyi azonos időszakhoz képest csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban bejelentett új beruházási tervek értéke az idei év első felében, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt. Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium néhány napja közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.

Az Airbus 25 nagy-britanniai telephelyétől közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ. A minap a Siemens német ipari konglomerátum 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató nagy-britanniai érdekeltségének vezérigazgatója, Jürgen Maier a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a Brexit „jelentős súrlódásokat” okoz a cég által Nagy-Britannia és a kontinens között szállított óriási mennyiségű részegység határforgalmában, és ez komoly költségnövekedéssel jár, ezt a cég „a nagy-britanniai beruházások elleni érvnek” tekintené.