2024 március 28

Jelzáloghitelek: százezrek problémájára keresik a megoldást

Az igazgató szavai szerint a jegybank által a nemteljesítő lakossági jelzáloghitel-portfolió elemzéséről csütörtökön bemutatott tanulmányuk mérföldkő volt ebben a folyamatban, de nyilvánvalóan folyik tovább a munka. A tanulmány segítheti a társadalmi vitát, a döntéselőkészítést, hogy az érintettek is lássák ezen adósok és hitelek sajátosságait.

Fábián Gergely kijelentette, az MNB-nél bíznak abban, hogy a közeljövőben megoldást lehet találni a mintegy 140 ezer nemteljesítő jelzáloghitel-adós problémájára. Az igazgató hangsúlyozta, hogy ehhez elengedhetetlen az ügyfelek és a bankok nagyobb aktivitása.

A hitelek egy részénél megoldást jelenthet az ingatlan értékesítése, úgy, hogy az adós kisebb lakásba költözik, illetve másik részénél a hitelek „meggyógyítása”, újra teljesítővé tétele, hiszen az adósok között olyanok is vannak, akik jövedelmi helyzetük alapján képesek lennének törlesztésre – mondta Fábián Gergely.