2024 április 20

Jogszerű a 75 százalékos adó

A magas jövedelmeket terhelik

Vasárnap megjelent közleményében az alkotmánytanács közölte, hogy a Francois Hollande államfő által támogatott módosított adó „összhangban van az alkotmánnyal”. Az elutasított első verzióban az adót közvetlenül magánszemélyek fizették volna, de az átdolgozás szerint már a munkáltatókat terheli.

A törvény szerint az egymillió euró fölötti fizetésekre 50 százalékos adót kell kivetni, de egyéb adók és járulékok miatt a tényleges adó 75 százalékos lesz. Az adót a cégek bevételének 5 százalékában maximalizálják, és az idei, valamint a 2014-es évben keletkezett fizetésekre vonatkozik, mielőtt megszüntetik 2015-ben.

Csak gesztus?

A Financial Times szerint az adó inkább politikai gesztus, amellyel azt akarják hangsúlyozni, hogy a gazdagok is kiveszik részüket a 2008-as gazdasági válságból való kilábalásból. A módosított adó csak pár száz millió euró extra bevételt hoz a költségvetésnek, és leginkább a magas fizetésű játékosokat foglalkoztató futballklubokat érinti majd.

A magasabb adó bevezetése ellen több üzletember is tiltakozott, sőt, többen el is hagyták emiatt Franciaországot. A kormány viszont hangsúlyozta, hogy nem volt jelentős adóemelés, mióta hatalomra került, és Hollande elnök külön ígéretet is tett, hogy 2015-től egyáltalán nem lesznek adóemelések.

A Fiancial Times szerint a választási kampányában adóemelést ígérő Francois Hollande népszerűségi mutatója rendkívül alacsony. Franciaországban az adóterhek elérik a bruttó hazai össztermék 46 százalékát, amely az egyik legmagasabb arány a fejlett gazdaságok között. A magas adókat megelégelő franciák kedvét tovább rontja, hogy az októberi csökkenés után mostanra 3,29 millióra emelkedett a munkanélküliek száma.