2024 március 29

Kabuli robbantás: a nagykövetség lehetett a célpont

Továbbra is támogatják az afgán kormányt

A miniszter közleménye szerint a merénylet után a nagykövetség valamennyi munkatársát biztonságba helyezték, Berlinben pedig összehívták a tárca válságstábját. Németország továbbra is elkötelezetten támogatja az afgán kormányt az ország stabilizálásában, és ezen „cseppet sem változtatnak” a „megvetésre méltó” támadások – hangsúlyozta Sigmar Gabriel.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

A német diplomácia vezetője kifejezte részvétét az áldozatoknak, a sebesülteknek és a hozzátartozóknak és a legélesebben elítélte a merényletet, amely szavai szerint különösen visszataszító, mert civilek és olyan emberek ellen irányult, akik éppen azért vannak Afganisztánban, hogy a helyiekkel együtt az ország „jobb jövőjéért dolgozzanak”.

Globális terrorizmus

Angela Merkel kancellár a városi önkormányzatok szövetségének (Deutscher Städtetag) közgyűlésén mondott beszédében a kabuli robbantásra kitérve hangsúlyozta: „az ilyen pillanatokban ismét megmutatkozik, hogy a terrorizmus nem ismer határokat” és „mindannyiunk ellen irányul, mindegy, hogy Manchesterben, Berlinben, Párizsban, Isztambulban, Szentpéterváron vagy mint ma, Kabulban”.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Azonban a részvét és a gyász is határokon átívelően egyesíti az embereket, és megerősíti határozottságukat. Így a kabuli támadók is csak azt érték el, hogy „folytatjuk a harcot a terrorizmus ellen, és meg is nyerjük” – jelentette ki a német kancellár.

Életét vesztette egy biztonsági őr

Német hírtelevíziók helyszíni jelentései alapján a terrorcselekményt közvetlenül a nagykövetség előtt hajtották végre. Az épületegyüttesben súlyos károk keletkeztek, annak ellenére, hogy a robbantások erejének tompítását szolgáló védőfal veszi körül.

A berlini kormányszóvivői tájékoztatón Maria Adebahr, a külügyminisztérium helyetteses szóvivője elmondta, egyelőre nem tudni, hogy célzottan a nagykövetség ellen irányult-e a támadás. A robbantásban egy német munkatárs könnyebben, egy helyi, afgán alkalmazott súlyosan megsebesült, továbbá életét vesztette egy külső afgán biztonsági cég fegyveres őre. A külképviseleten egyelőre szünetel az ügyfélfogadás.

Erősödő vita

A támadás felerősítette a németországi közéleti vitát arról, hogy szabad-e visszaküldeni Afganisztánba elutasított menedékkérőket. A hatóságok éppen szerdára tervezték egy újabb csoport elutasított afgán menedékkérő hazatoloncolását repülővel. A járat indítását elhalasztották – jelentette be Johannes Dimroth, a belügyminisztérium szóvivője.

Kitérő választ adott az Afganisztán biztonságával kapcsolatos német kormányzati értékelést firtató kérdésekre, mint mondta, folyamatosan figyelemmel követik és értékelik a helyzetet.
Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő hozzátette: Afganisztánban békés vidékek mellett vannak kevéssé biztonságos térségek, és erősek a regionális eltérések, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy hétszer nagyobb, mint Németország.

Nyolcvan halott

Az afgán hatóságok első adatai szerint a merényletet egy tartálykocsival hajtották végre, amelyben mintegy 1500 kilogramm robbanóanyagot helyeztek el. Az elkövetők ismeretlenek. A robbantásban legkevesebb 80 ember meghalt és 350-nél is többen megsebesültek.

A támadást a délelőtti csúcsforgalom idején hajtották végre a diplomáciai negyedben. A német nagykövetség mellet más fontos létesítmények is megrongálódtak. A muzulmán böjti hónap, a ramadán elején elkövetett merénylet volt az utóbbi időszak egyik legtöbb halálos áldozattal járó terrorcselekménye Afganisztánban.