2024 április 20

Kamrafeltöltő nap Fóton

A fóti önkormányzat idei költségvetése terhére 15 millió forintot szavazott meg a helyi lakosság által régóta szorgalmazott piac létrehozására. A szakmai műhely vezetője elmondta: a Mogyoródi pataknál 7500 négyzetméteren kialakítandó létesítmény 20-30 őstermelői árusító helyet, különböző árudákat és egy parkolót is magában foglal majd.

Bemutatkozásképpen szombat reggel 9-től délután 3 óráig a műhely termelői partnerei úgynevezett kamrafeltöltő akcióval várják a fóti és környékbeli vásárlókat. Az akció során egyebek mellett zöldségeket, gyümölcsöket, házi lekvárokat, natúr szörpöket, saját készítésű gyümölcsleveket árulnak majd, emellett különleges és hagyományos füstöltáru értékesítőket, tanúsítvánnyal rendelkező biozöldség-termesztőket is meghívtak a vásárra.