2024 március 29

Karambolozott Lázár János, egy ember meghalt

Az MTI fotóriporterének képein az látható, hogy az államtitkárt szállító Volkswagen Transporter eleje tört össze, a mikrobusz a pályatest melletti árokban áll. A másik jármű, egy Ford Fiesta az autópálya belső sávjában van, a vezetőülés felőli oldala teljesen összetört. Megsérült a személygépkocsi motortere, mindkét ajtaja és hátulja is.

Az eddigi adatok szerint a személyautóban utazó nő vesztette életét a balesetben. Az MTI úgy tudja, hogy az áldozat egy 36 éves nő. A mikrobuszban Lázár János és sofőrje ült, mindkettőjüket könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

Horváth Attiláné, a Bács-Kiskun Megyei Kórház szóvivője az MTI-nek elmondta, Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt és a gépkocsivezetőjét vitték be szerda reggel az intézmény baleseti sebészetére, mindketten könnyű, nyolc napon belül gyógyuló, kisebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedtek. Ellátták őket, kezelésük további kórházi ellátást nem igényel, ezért elhagyhatták a kórházat – tette hozzá.

Nyíkos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek szerda reggel azt mondta: az M5-ös autópálya Budapest irányába vezető oldalán, a 107-108 kilométerszelvény között két gépjármű ütközött össze. A helyszínelés tart – közölte a szóvivő. A Kormányszóvivői Iroda előzőleg azt tudatta, hogy „tisztázatlan okok miatt, a belső sávban veszteglő gépjárműnek ütközött” a Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt szállító autó.