2024 március 28

Katalán válság: a belgák döntöttek, a spanyolok elfogadják

Maximális tisztelet

„Mivel egy olyan demokratikus rendszerről beszélünk, mint a spanyol, maximális tisztelet jár a bírói döntéseknek Spanyolországban, Belgiumban és minden államban, amelyben tiszteletben tartjuk a hatalmi ágak szétválasztását és a bírói függetlenséget” – mondta Soraya Sáenz de Santamaría.

A miniszterelnök-helyettes arra reagált, hogy egy belgiumi vizsgálóbíró feltételesen szabadlábra helyezte Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Előzetes letartóztatás és elfogatóparancs

A dél-európai országban egyebek mellett lázadás, zendülés és hűtlen kezelés miatt indítottak ellenük büntetőeljárást. A volt katalán kormány nyolc tagját múlt csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a spanyol központi büntetőbíróság.

Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter egy bilbaói fórumon arról beszélt, hogy a Spanyolországban, illetve a Belgiumban zajló eljárásokat nem lehet összehasonlítani, és így a bírák által hozott korlátozó intézkedéseket sem, mivel a belga hatóságoknak a kiadatásról kell dönteniük.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Itt szabadok lehetnek

„Szabadon és óvadék nélkül” – kommentálta Twitter-oldalán Carles Puigdemont a belga vizsgálóbíró döntését, hozzátéve, hogy gondolatban társaikkal vannak, akiket „igazságtalanul” bebörtönzött a „demokratikus gyakorlattól” távol álló állam.

Meritxell Serret volt agrártanácsos szintén a Twitteren pedig azt írta, hogy Belgiumban óvadék nélkül szabadon engedték őket, míg Spanyolországban börtönben lennének.

Hétfőn reggel forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak több katalán város bevezető útjain, például Barcelonában és Sabadellben a katalán politikusok fogva tartása ellen, és követelték a „politikai foglyok” szabadon engedését. Az elmúlt napokban több helyen is erről szóló plakátokat ragasztottak ki Katalóniában.