2024 április 19

Kazánok tízezreit szerezhetik majd be feketén

A Népszava emlékeztetett rá: szeptember 26-tól lép életbe az az uniós jogszabály, amely előírja, hogy csak a legalább 84 százalékos hatásfokkal működő, a hagyományos kazánoknál kisebb károsanyag-kibocsátású berendezéseket lehet forgalomba hozni és üzembe helyezni.

Több éves felkészülési időt szerettek volna

A lap Gyárfás Attilára, a Magyar Épületgépészek Szövetsége elnökére hivatkozva azt írta, idén májusban volt egy szakmai konferencia, ahol a kormányzat még egyéves átmenetet javasolt, a szakmai képviseletek két évet kértek, a kereskedők pedig három évet, hogy eladhassák készleteiket, ezt a kormányzati oldal tudomásul vette. Ugyanakkor a kormány augusztus elején közzétett rendelettervezete csak az év végéig adna időt az átállásra. A rendelet már szeptember 1-jétől életbe lépett volna, de ez a mai napig nem történt meg, sőt, meg sem jelent.

A gazdasági tárca felmérése szerint 20 ezer hagyományos kazán van még a kereskedők raktáraiban, ennyit képtelenség eladni év végig, de nincs is elegendő tervezési, engedélyezési, szerelési, műszaki ellenőri kapacitás, ráadásul a felhasználók sem készültek fel arra, hogy hirtelenjében – akár a fűtési rendszer átalakításával és a kémények átépítésével – lecseréljék az elavult berendezéseket a drágább kondenzációs készülékekre.

Ki kell söpörni a raktárakat

Gyárfás Attila szerint lehetővé kellene tenni, hogy a raktárkészletek leapadjanak. Elmondta azt is, hogy az engedélyező szolgáltatók már most sem hajlandók ráütni a pecsétet a hagyományos kazánok telepítésére, visszautasítják a beadott kérvényeket, holott erre semmilyen jogalapjuk sincs. A lapban azt írták, tartani lehet attól is, hogy ha a kormány mégis ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez és három hónapot ad az átállásra, akkor a raktáron lévő hagyományos kazánokból sokat majd feketén szerelnek be, ez pedig súlyos kockázatokat jelenthet a felhasználónak és jelentős bevételkiesést a költségvetésnek.

Hasonlóan nyilatkozott a Világgazdaságnak Szilágyi László, az Épületgépész Unió elnöke is, aki szerint azok, akiknek elromlik a hagyományos kazánja, és nincs pénzük az új, drágább berendezésre, kelepcébe esnek, és visszatérnek a vegyes tüzelésű kazánokhoz, vagy illegálisan vásárolnak régebbi, elavult berendezést, és helyezhetik üzembe, szintén feketén, esetleg szakszerűtlenül, ami a balesetek és a szén-dioxid-mérgezések megszaporodását okozhatja.