2024 március 29

KBC – a jó eredmény még nem tükröződik a börzén

A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H Bank) anyabankja csütörtökön nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy 692 millió euró, részvényenként 1,61 euró profitot termelt az idei második negyedévben, az egy évvel korábbi 855 millió euróval, részvényenként 2,01 euróval szemben. Elemzők 681 millió euró nyereségre számítottak az április-júniusi időszakról. A belga piacon a KBC nyeresége 437 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 484 millió euróról. A cseh piacon a nyeresége 183 millió euróról 145 millió euróra mérséklődött, az úgynevezett nemzetközi piacán, ahol még jelen van, a profit 177 millió euróról 163 millió euróra esett.

Ezen belül Írországban 45 százalékkal 55 millió euróra, Szlovákiában pedig 24 százalékkal 19 millió euróra csökkent, míg Magyarországon 31,9 százalékkal 62 millió euróra nőtt az éves nyereség. A KBC-csoport bevétele 1 milliárd 863 millió euró volt, ebből a nettó kamatbevételek 1 milliárd 117 millió eurót tettek ki a második negyedévben. A bankcsoport likviditási pozíciója erős maradt, fizetőképességének stabilitását jól mutatja, hogy a Bázel III. szerinti alapvető tőkemutatója (common equity ratio) 15,8 százalékon állt június végén. A gyorsjelentésben az idei adatokat az IFRS 9, a tavalyiakat viszont még az IAS 39 nemzetközi számviteli standard alapján számolták ki és adták meg.

A KBC közölte, hogy írországi leányvállalata, a KBC Bank Ireland mintegy 1,9 milliárd euró értékű rossz minőségű hitelportfóliót adott el a Goldman Sachs amerikai befektetési banknak, aminek köszönhetően 11 százalékponttal nagyjából 25 százalékra csökkent nem teljesítő hiteleinek aránya. A KBC-csoport csütörtök délben 2,88 százalékos pluszban, 65,80 eurón forgott a brüsszeli tőzsdén, ami azonban így is 7,5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti záróárnál.