2024 március 29

Kereskedelmi vitákra számít Kína

Kína gazdasági befolyásának növekedésével, világgazdasági pozíciójának erősödésével fokozódnak az országgal kapcsolatos nemzetközi kereskedelmi viták is – fogalmazott a lapnak Ji Hsziao-csun, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Kína-nagykövete, korábbi kereskedelmi miniszterhelyettes. A viták száma és nagysága is fokozódik, egyre több például a magas hozzáadott értéket termelő iparágakat, így például a high-tech szektort érintő ellentétek. A Kínával szembeni protekcionizmus a világgazdasági válság kezdete óta jellemző trend, és mivel az ország fő kereskedelmi partnerei kivétel nélkül gazdasági problémákkal kénytelenek szembesülni, a védekező hozzáállás fennmaradására a jövőben is számítani lehet. A helyzeten változtatni nem lehet, arra fel kell készülni – mondta Ji.

Kína nemzetközi megítélésével és a Kereskedelmi Világszervezeten belül betöltött szerepével kapcsolatosan a szakember úgy fogalmazott: az elmúlt években érezhetően nőtt az ország irányába mutatott tisztelet és elismerés, s a korábbinál nagyobb figyelemmel párhuzamosan a felelősség és az elvárások is nőnek. Egyes fejlett országok ugyanakkor továbbra is kényelmetlenül érzik magukat Kína gyors növekedését látva, s időre van szükségük, hogy azt elfogadják. Kína megértése hosszú folyamat lesz – véli Ji. Kínának a jövőben a visszaesést mutató export stabilizálására kell törekednie, további nyitással, külföldi befektetésekkel kell a gazdasági növekedést biztosítania – mondta a diplomata.