2024 április 18

Komputerkapitány vezérli az önjáró robot-teherhajót

Napjainkban mintegy ötvenezer szállító hajó, fedélzetén a legkülönbözőbb áruféleségekkel, szénnel, olajjal, ruházati cikkekkel, komputerekkel vándorol kikötőről kikötőre. Az elhasznált üzemanyag legkülönfélébb fajtái kerülnek a vizekbe, a levegőbe, s ezáltal az emberi szervezetbe. Dán kutatók tanulmánya szerint évente legalább ötvenezer ember leli halálát a tengeri forgalom okozta betegségek miatt.

Legénység nélkül szeli a habokat ReVolt

A norvég DNV-GL nevű vállalat a többi között emiatt is akarja fejlesztésével környezetbaráttá tenni a tengeri szállítást. Olyan hajót fejlesztenek, amely legénység nélkül közlekedik. Ezzel az elképzelésükkel nincsenek egyedül, a Rolls-Royce szakemberei, vagy a német Munin Kutatószövetség tudósai is dolgoznak ,,önjáró” hajók alkalmazásán a hét világtengeren. A norvégok ReVolt névre keresztelt teherhajója ezektől annyiban különbözik, hogy a meghajtásához az energiát nem olajból, vagy hajódízelből nyeri, hanem  elektromos áramból.

Tervezői abban bíznak, a komputerhajó egykor úgy közlekedik majd a partok mentén, hogy semmiféle károsító anyagot nem juttat a vízbe, vagy a levegőbe. A robot teherhajó egy három méter hosszú modelljét már tesztelik egy ideje Oslo partjainál a kutatók. Ennek a kísérleti hajónak a mozgását az önjáró autókhoz hasonlóan GPS-szel, radarral, kamerákkal felszerelt számítógépes kapitány irányítja.

Megvannak a legfontosabb építőelemek

A jármű irányítása nem kis kihívás. A hajók ismeretesen nem csak előre és hátra mozognak, mint az autók, hanem például a hullámzás miatt, le és fel is. A számítógépes irányítás technikai alapelemei a szakemberek szerint már most rendelkezésre állnak. A kutatók szerint  jó esély van arra is, hogy belátható időn belül az ilyen hajókból álló flották a hagyományosnál gazdaságosabban üzemeltethetők legyenek. Ennek okait abban látják, hogy megspórolható a legénység költsége. Ráadásul a számítógépes irányítás miatt nem lesz szükség parancsnoki hídra, ami által több hely lesz a szállítható áruk részére. Az elektromos meghajtás karbantartása közismerten olcsóbban megoldható.

Nem lebecsülendő az a szempont sem, hogy a robothajók működtetésével kiküszöbölhetőek az embereknek sérüléseket okozó balesetek. Ez is fontos, hiszen a jelenlegiek szerint évente csaknem ezer halállal végződött balesetet jelentettek a tengerhajózási cégek.

Benne van a norvégok tízéves nemzeti tervében

Az sem véletlen, hogy a norvégok járnak az élen ezekben a hajózási kísérletekben. A lakosság jelentős része a tengerpartokon, vagy azok közelében él. A fjordok között 2012-ben hatezer különböző hajó ringatózott a vizeken. Az ország közlekedési szakemberi úgy látják, a jövőben növekszik majd a hajózás szerepe. Mindez benne is van a norvég kormányzat tíz éves nemzeti szállítási terveiben. Ennek alapján a forgalmat a közutakról vasúti sínekre és a vizekre terelnék. Ezáltal a robothajók nem csak a mostani teherszállítókat, hanem az autókat is helyettesíthetnék.

A ReVolt az elképzelésekben egy hatvan méter hosszú – a maiakhoz képest kicsi – hajó lenne, amely száz konténert lenne képes szállítani. Akkumulátora segítségével száz tengeri mérföld megtételére lenne alkalmas. A DNV-GL szakemberei szerint ezért leginkább arra lenne használható a robothajójuk, hogy a parthoz közel szállítsa a legkülönbözőbb áruféleségeket, vagy az autókat a fjordok egyik partjáról a másikra.