2024 április 19

Konjunktúraindex: fordulat járvány idején

Az üzleti szférában januárban az építőipar kivételével minden ágazat derűlátóbbá vált, de a tavaly márciusi szintet csak az iparnak sikerült megközelítenie.  Az ipari bizalmi index januárban már második hónapja emelkedett. Jobb lett az elmúlt és következő időszak termelésének, a rendelésállománynak (ezen belül az exportrendelésnek is), valamint a készletnek a megítélése. Az építőipari termelők hangulata az év elején kissé borúsabb lett, de a nyári, ősz eleji időszaknál így is jóval kedvezőbb. Januárban a magasépítők kilátásai valamelyest javultak, a mélyépítőké viszont kedvezőtlenebbé váltak. Az előző háromhavi termelés és a rendelésállomány megítélése kissé romlott. A kereskedelmi bizalmi index a de-cemberinél jóval kisebb mértékben, de tovább nőtt. Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, januárban éppen csökkent, míg a rendelések várható alakulásával és a készletekkel kapcsolatos vélemény kedvezőbb lett. A szolgáltatói bizalmi index januárban kissé emelkedett, javult az általános üzletmenet és főleg az elmúlt időszak forgalmának megítélése, a forgalmi várakozások viszont kissé romlottak.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága januárban összességében erősödött, ami elsősorban az iparnak köszönhető. Itt a létszám növelését tervező cégek száma a válság kezdete óta először, ráadásul érezhetően haladta meg a csökkentésre számítókét. A kereskedelmi és szolgáltató cégek foglalkoztatási szándéka minimálisan változott, az építőipariaké romlott. Az emberek munkanélküliségtől való félelme viszont hónapok óta emelkedik. Az áremelési törekvés az építőiparban – hosszú hónapok lassú csökkenése után – januárban megugrott, immár a cégek bő harmada készül áremelésre. Érezhetően erősödött az áremelési szándék az iparban is, a kereskedelemben nem változott (igaz e szektorban a legmagasabb az áremelést tervezők aránya), a szolgáltató ágazatban pedig csökkent. Érezhetően gyengült a fogyasztók inflációs várakozása. A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése minden ágaztában sokkal optimistábbá vált, legkevésbé a kereskedelemben, illetve a lakosság körében.

A GKI fogyasztói bizalmi index januárban a decemberi jelentős csökkenést követően csaknem novemberi szintjére erősödött vissza, de így is érezhetően elmarad a tavaszi zuhanást követő eddigi – júliusi – csúcsától. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását decemberhez képest közepesen javulónak értékelte. A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése jelentősen javult. A fogyasztók az előző havinál kedvezőbbnek látták a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét is.

A GKI konjunktúraindex és összetevőinek beágyazható, interaktív, animált grafikonja a http://gki.hu/vizzu/ oldalon található.Módszertani magyarázat:

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.

A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.

A GKI konjunktúraindex és összetevői, 2017-2021

Év

Hónap

Üzleti bizalmi index

Fogyasztói bizalmi index

GKI konjunktúraindex

2017.

I.

4,4

-11,7

0,2

II.

4,5

-12,4

0,1

III.

4,7

-11,5

0,5

IV.

6,4

-16,4

0,5

V.

7,9

-16,1

1,7

VI.

9,5

-14,6

3,2

VII.

11,3

-15,9

4,2

VIII.

10,2

-13,6

4,0

IX.

12,3

-14,3

5,4

X.

10,5

-13,8

4,2

XI.

11,7

-14,2

5,0

XII.

13,4

-7,7

7,9

2018.

I.

14,2

-8,9

8,2

II.

15,5

-7,6

9,5

III.

13,6

-5,8

8,6

IV.

13,3

-3,9

8,8

V.

13,8

-7,5

8,3

VI.

15,3

-5,7

9,8

VII.

17,3

-9,0

10,5

VIII.

13,3

-12,2

6,7

IX.

10,4

-8,3

5,5

X.

13,1

-9,5

7,2

XI.

14,4

-12,1

7,5

XII.

15,4

-10,6

8,6

2019.

I.

13,9

-12,1

7,1

II.

12,9

-11,1

6,7

III.

12,1

-10,7

6,2

IV.

7,1

-8,9

2,9

V.

9,4

-10,4

4,3

VI.

5,7

-7,0

2,4

VII.

4,3

-10,1

0,6

VIII.

7,5

-5,9

4,0

IX.

0,9

-3,7

-0,3

X.

2,5

-9,8

-0,7

XI.

7,0

-9,2

2,8

XII.

1,5

-8,4

-1,1

2020.

I.

1,0

-12,5

-2,5

II.

0,7

-12,1

-2,6

III.

-1,8

-12,1

-4,5

IV.

-27,2

-49,8

-33,1

V.

-24,5

-38,5

-28,1

VI.

-16,2

-32,8

-20,5

VII.

-15,2

-26,9

-18,2

VIII.

-15,3

-29,6

-19,0

IX.

-15,1

-31,1

-19,3

X.

-13,4

-34,2

-18,8

XI.

-20,4

-33,0

-23,7

XII.

-13,1

-38,5

-19,7

2021

I.

-10,1

-33,8

-16,3