2024 március 28

Kőolaj lehet Szolnok belterületén

Nem olcsó mulatság

Breitner Dániel elmondta: kőolaj- és földgáztelepek után kutatnak, a fúrási munkálatok előreláthatólag november 10-ig tartanak a Prizma és a Gyökér út környékén levő mintegy egyhektáros területen. Hozzátette, hogy a fúrás közigazgatásilag lakóterületen, de több száz méterre a lakóházaktól, ipari területen zajlik. Csupán a helyszínre szállított 39 méter magas fúróberendezés észlelhető, de a munkálatok nem járnak zaj-vagy hanghatással, és talajremegéstől sem kell tartaniuk lakosoknak – jegyezte meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A fúrási célpont kiválasztását szeizmikus mérések előzték meg, ezek alapján bíznak abban, hogy olajat találnak – számolt be. Hozzátette, hogy amennyiben eredménnyel járnak, az olajat kitermelik. Breitner Dániel tájékoztatása szerint a kút kiképzésére, és sikeres fúrás esetén tesztelésére 2016 végén, 2017 első negyedévében kerülhet sor.

Hozzátette, hogy a két kilométeres fúrás alapköltsége megközelítőleg kétmillió dollár.

A kutatófúrást a legszigorúbb környezet- és egészségvédelmi, valamint munkabiztonsági előírások betartásával kivitelezik, amelyet a bányafelügyelet a helyszínen ellenőriz – emelte ki.

Máshol már sikerrel jártak

Breitner Dániel arról is tájékoztatott, hogy a Magyarországon 2013 óta jelen levő O&GD Central Kft. anyacége a Sand Hill Petroleum B. V. A kft. budapesti kutatási központtal működik, mintegy 50 munkavállalót foglalkoztat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A cég kutatásokat folytat a Körös, Nádudvar és Újléta kutatási területeken, emellett az Erdélyi-medence öt területére előkutatási engedéllyel rendelkezik. Új koncessziós területe Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta és Ócsa.

Az O&GD Central Kft. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt év végén Szolnokon a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen végzett fúrást, a talált földgáz bekötésre vár. Az idén az ország számos más területén, egyebek között Tiszapüspöki, Szolnok, valamint Tószeg környékén zajlottak fúrások – mondta Breitner Dániel.