2024 március 28

Korrupció a GlaxoSmithKline-nél?

A South China Morning Post című hongkongi napilap értesülései szerint a Kínában több mint 500 millió dollárt beruházó vállalat pekingi, sanghaji és a délközép-kínai Csangsa városában lévő irodájában is vizsgálatot folytatnak. Az eddig őrizetbe vett munkatársak közt legalább egy külföldi állampolgár is van, a sanghaji iroda pénzügyi vezetője – erősítette meg a Shanghai Daily című napilap. Hogy pontosan mennyi dolgozót érint az ügy, egyelőre nem lehet tudni, a kínai hírportálok tucatnyi embert említenek, ezt azonban hivatalosan sem a hatóságok, sem a cég nem erősítette meg. A Hszinhua hírügynökség információi szerint a brit gyógyszergyártónál „gazdasági bűnök”, vagyis korrupció miatt folyik nyomozás.

Korábban a The Wall Street Journal című napilap vádolta meg korrupcióval a céget, mondván, bizonyítéka van arra, hogy a GlaxoSmithKline munkatársai 2004 és 2010 között komoly pénzösszegeket fizettek a kínai orvosoknak, hogy azok a cég által gyártott – sokszor engedéllyel nem is rendelkező – gyógyszereket írjanak fel betegeiknek. A napilap szerint az anyagi juttatások mellett teljes mértékben fedezett utazásokkal, drága vacsorákkal és magas előadói díjakkal győzték meg az orvosokat. A vállalat a cikk nyilvánosságra kerülése után annyit közölt: széles körű belső vizsgálata nem talált bizonyítékot a vádakra.

A felek nem hozták nyilvánosságra, hogy a mostani vizsgálódásnak van-e köze ezekhez a vádakhoz,. A GlaxoSmithKline hétfőn mindössze annyit erősített meg több kínai lapnak: tisztában van a vállalatnál folyó nyomozással, annak célja ugyanakkor egyelőre nem ismert számára.