2024 március 28

Kövér: húzóágazat lett a mezőgazdaság

Hozzátette, hogy az eredményt lényegesen befolyásolhatják a külső körülmények – például az időjárás, az állam vagy a piac -, de a teljesítmény döntő módon mégis csak az elvégzett munka minőségében gyökeredzik. 

A Kárpát-medence kincsei

Kitért arra, hogy az OMÉK iránt folyamatosan nő az érdeklődés, az idei árumustrán mintegy ezer kiállító mutatkozik be, és több mint 100 ezer látogatót várnak a szervezők. A házelnök szerint az érdeklődés forrása, hogy folyamatosan nő a kereslet az egészséges, génmódosításoktól mentes magyar mezőgazdasági termékek iránt. 

Az idei kiállítás mottója, a Kárpát-medence kincsei, amely a regionális szemlélet fontosságát, a külhoni magyar és régióbeli nem magyar termelőkre fordított figyelmet jelzi – tette hozzá. Az OMÉK díszvendége Japán, a távol-keleti szigetország jelenléte mutatja, hogy a kiállítás szervezőinek szakmai figyelme messze túlterjed a Kárpát-medencén – mondta Kövér László.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A házelnök kifejtette, az agrárium a magyar gazdák munkájának eredményeként a nemzetgazdaság húzóágazatává vált. A mezőgazdaság kibocsátása hat éve emelkedik, tavaly meghaladta a 2619 milliárd forintot. Az ágazat értékteremtő képessége hat év alatt folyó áron 55,3, változatlan áron pedig 33,1 százalékkal bővült. Növekedési pályára állt a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és az agrárexport is. Az agrárkivitel értéke hat év alatt 37,5 százalékkal, a külkereskedelmi többlet pedig 34,9 százalékkal nőtt – ismertette. 

A mezőgazdasági foglalkoztatottság tavaly szintén tovább bővült, annak köszönhetően, hogy a statisztikai adatok szerint már 217 ezren dolgoznak főállásban az ágazatban. Hat év alatt negyedével nőtt a foglalkoztatottak száma az ágazatban – húzta alá az Országgyűlés elnöke.

Egy kis öndicséret

A magyar állam szintén megtette a magáét az ágazat fejlődése érdekében – emelte ki Kövér László. Míg 2007-2013 között az unióból az agrárium számára 10,4 milliárd euró – mintegy 3000 milliárd forint – jutott, addig a 2014-2020 közötti támogatás összege 12,3 milliárd euró, mintegy 3700 milliárd forint. A nemzeti támogatások területén a kormány elindította a „több munkahelyet a mezőgazdaságba ” programot, és így évente 2020-ig mintegy 30 milliárd forint többletforrást biztosít a magyar mezőgazdaságnak.

Emlékeztetett arra, hogy az agrárgazdaság hitelfinanszírozásának javítása érdekében bevezették az agrár Széchenyi hitelkártyát, a folyószámlahitel értéke mintegy 70 milliárd forintra rúg. Ennek a forrásnak a 70 százalékát őstermelők és egyéni vállalkozók vették igénybe. Mindez csak néhány példa, amivel a kormány támogatja a magyar gazdák munkáját – mondta Kövér László.

A házelnök különösen fontosnak nevezte, hogy a 2020 utáni uniós közös agrárpolitika kialakításánál a kormány megfelelően tudja képviselni a magyar érdekeket, és így a magyar termelők jövedelembiztonsága továbbra is garantálható legyen. Erős mezőgazdaság nemcsak a magyar nemzetgazdaság számára fontos, hanem a kárpát-medencei magyarság megmaradásának is biztosítéka. Ez nemzetstratégiai, szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdés is – szögezte le Kövér László.

A japán vendég

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy az OMÉK a magyar gazdák és a városiak közös ünnepe, a mintegy ezer kiállító között 122 határon túli termelő is bemutatkozik. Kitért arra, hogy a mezőgazdaságban az elmúlt években 50 ezer új munkahely jött létre, bizonyítva, hogy az ágazatot sikerült stabilizálni, fejlődési pályára állítani. A magyar agráriumban már érdemes dolgozni. Igaz a megélhetés nem könnyű, de biztonságos mindazoknak, akik keményen dolgoznak – emelte ki a miniszter.

Masaaki Taniai japán mezőgazdasági erdészeti és halászati miniszterhelyettes elmondta, megtiszteltetés a távol-keleti szigetország számára, hogy a 78. OMÉK partnerországa lehet. Rámutatott, hogy az EU és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkönnyíti az árucserét Japán és Magyarország között is, általa közelebb kerültek az európai piacok Japánhoz. 

A látogatók az OMÉK-on a japán pavilonban sok érdekességet láthatnak, például szakét, wagyu marhahúst, amit meg is lehet majd kóstolni – hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.