2024 március 28

Közgyűlés után – így áll most az OTP

Tegnap tartotta éves közgyűlését a legnagyobb hazai bank (és blue chip), az OTP. Túlságosan nagy meglepetések nem történtek az eseményen, a tulajdonosok rendre elfogadták az igazgatóság javaslatait az eredmény felhasználásával, az osztalékkal kapcsolatban. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató azonban több fontos üzentet is küldött, amik a részvény árfolyamának szempontjából is érdekesek lehetnek.

Stabil működés, lehetséges különadók

Az OTP-t immár 30 éve vezető bankvezér leginkább az orosz és ukrán leánybankokkal, valamint a lehetséges hazai különadóval kapcsolatban fogalmazta meg meglátásait. Csányi szerint mind Ukrajnában, mind Oroszországban működik az OTP, előbbiben még jelentősen nőtt is a betétállomány, utóbbiban pedig a vállalati szegmens leépítése mellett ugyanúgy folynak a lakossági szolgáltatások. Megtudtuk azt is, hogy csak igen jó ajánlat esetén fontolnák meg a kivonulást Oroszországból – ez egybecseng azzal, hogy a menedzsment egyelőre egyik érintett országban sem számol tőkeemeléssel vagy az operáció megszüntetésével.

Rosszul érintené az OTP-t a banki különadó bevezetése (www.shutterstock.com)

Meglehetősen forró téma a választások óta, hogy vajon a nehéz gazdasági helyzetben mely szereplők viselhetik majd a valószínűsíthető állami beavatkozás terheit. Ahogy az elnök-vezérigazgató is fogalmazott, a bankszektor mindig eszébe jut a kormánynak, ha különadóról van szó, bár Csányi bízik benne, hogy az OTP végül nem kap ilyet. Megjegyezte ugyanakkor, hogy rosszkor jönne az intézkedés az oroszországi és ukrajnai veszteségek miatt.

Osztalék és saját részvény

A javasolt osztalékot rendben megszavazta a közgyűlés – ez alapján közel 430 forintos osztalékra számíthatnak a részvényesek, ami a saját részvények tükrében némileg több lesz majd. Nem fizet tehát kimagaslóan nagy osztalékot a bank, a 2019-es és 2020-as osztalék mostani kifizetése mellett a tavalyi évi eredményből óvatosságból csupán 1 milliárdot szán a bank erre a célra. Előny viszony, hogy így még stabilabb maradhat az OTP tőkehelyzete a bizonytalan környezetben, amit értékelhetnek a piacok.

Jót tenne a részvényárnak a saját részvény vásárlás (www.shutterstock.com)

Kérdés érkezett a saját részvények esetleges vásárlásáról is, Csányi jelezte, hogy gondolkodnak a lehetőségen, ugyanakkor 1 hónap múlva sokkal tisztábban lehet látni a kérdésben. Ha esetleg jelentős saját részvény vásárlási program indulna, az majdnem biztosan árfolyamemelő hatást tudna kiváltani a múlt tapasztalatai alapján – jó példa volt erre a Mol 2020 végén indított programja, ami hozzá is járult a részvény szárnyalásához.

https://www.portfolio.hu/bank/20220413/csanyi-sandor-nem-gondolok-egy-nagyon-gyors-visszavonulasra-539287

Címlapkép forrása: Shutterstock