2024 március 28

Lakásépítésben reménykedik a szakma

Csökkennek a megrendelések

Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint az építőipar lendülete továbbra is megvan, az ágazat a másfél-két éve megkötött szerződéseit teljesíti. Ugyanakkor nyolc hónapja folyamatosan csökken az újonnan megkötött szerződések volumene – hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy a nagyértékű szerződéseket az év közepéig az építőipar teljesíti, az új szerződések volumenének csökkenése miatt könnyen előfordulhat, hogy az év második felében negatívra válthatnak az építőipar havi termelési mutatói.

Az ÉVOSZ elnöke összességében arra számít, hogy jó esetben az építőipar 2015-ben meg tudja ismételni a múlt évi 2100 milliárd forintos termelési értékét. Koji László kitért arra, hogy nagy a szóródás a szakterületek között, alapvetően az út-, vasút- és közműépítések húzzák az ágazatot, és lényegesen kisebb a bővülés az épületek építésénél.

Beindulnak a lakásépítések?

A kivitelezői oldalon pozitív változás a lakásépítésben, lakásfelújításban még nem érzékelhető. Ugyanakkor a szakma arra számít, hogy az év második felében a lakosság megrendelőként a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb mértékben lesz jelen a lakásépítési és felújítási piacon.

Az ÉVOSZ elnöke szerint a lakásépítésre három tényező hat majd kedvezően, a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjába bekerült a lakáscélú ingatlanfejlesztés, a lakosság is a jelenlegi 7-8 százalékkal szemben 3-4 százalékos kamat mellett juthat kereskedelmi bankok lakásépítési, felújítási hiteleihez, illetve a kormány szociális alapon a korábbinál szélesebb körben és nagyobb mértékben támogatja a lakásvásárlásokat. Koji László hangsúlyozta, hogy a lakásügy a nemzetgazdaság tartós növekedésének biztos tartaléka, ezért a lakásépítésre oda kell figyelni, a felsorolt három tényező alapján pedig a lakáspiacon erőteljesebb élénkülés lehet az év második felétől.

Az uniós pályázatok is segíthetnek

Balatoni András, az ING vezető elemzője szintén kiemelte az építőipari adatokat jellemző kettősséget. Jelentősen nő a termelés, miközben az új rendelések volumene, illetve a teljes rendelésállomány erőteljes csökkenést mutat – mondta. A szakértő úgy véli, hogy egy-két jó hónapja még lesz az ágazatnak, de a termelés is követni fogja a rendelésállomány csökkenését. Az év második felétől, illetve 2016-ban inkább kedvezőtlen adatok jelennek majd meg, csökkenő termelési volumenre lehet számítani – fejtette ki.

Balatoni András arra számít, hogy az új uniós pályázatok hatása legkorábban 2016 második felében jelenhet meg az építőipar adataiban. Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta, bízik abban, hogy lesz bővülés az építőiparban, a 2016-os év meghozza a lakáspiaci fordulatot, elindulhatnak a lakossági beruházások.

Lassulás látható

Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában kiemelte, a legfrissebb adatok arra utalnak, hogy lassulóban van az építőipari növekedés. Az építőipart a múlt évben több hónapban is kétszámjegyű növekedéshez segítő közműfejlesztések, út- és vasútépítések szerepe mérséklődött. Tavaly az ágazat magas szinten használta fel az uniós pénzeket a beruházásokhoz, ez a tényező az idén visszafogottabban hajtja a szektort – mutatott rá.

A friss adatokból az is látszik, hogy a lakásépítések még nem indultak be. Fontos kérdés az ágazat jövőbeni termelése szempontjából, hogy mikor pörögnek fel a lakásépítések – fogalmazott a szakember, aki a jelenlegi kilátások alapján arra számít, hogy az idén az építőipar 6 százalék körüli növekedést érhet el.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint áprilisban 10,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest. A márciusival összehasonlítva 1,2 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint. Az áprilisban kötött új szerződések volumene 10,6 százalékkal, a teljes rendelésállomány 38,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.