2024 március 28

Lassulás és kellemetlen meglepetések várhatnak idén Kínára

Fan Heng-san, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) főtitkárhelyettese a Beijing Daily című napilapban hétfőn megjelent írásában azt jósolta, hogy idén 6,5-6,8 százalékra lassul a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme. Fan arra figyelmeztetett, van esély arra, hogy idén rendkívüli következményekkel járó valószínűtlen események (black swans) következnek be, vagy nagy hatású és nagyon valószínű, de még nem tudatosuló fenyegetések (gray rhinos) rázzák meg a gazdaságot.

Kína gazdasága tavaly 6,9 százalékkal nőtt, 2010 óta először gyorsult az ütem. A tényadat könnyen túlszárnyalta a 6,5 százalékos kormányzati célt, ami jó hír volt a pénzügyi kockázatok és a magas vállalati adósságállomány csökkentésére törekvő politikai döntéshozók számára.

Ébernek lenni

„Személyes véleményem szerint a gazdasági növekedés idén nagy valószínűséggel meghaladja a 6,5 százalékot, nagyjából a 6,5 százalék és 6,8 százalék közötti sávban lesz” – írta Fan Heng-san.

A Reuters által januárban megkérdezett elemzők ugyancsak azt prognosztizálták, hogy 6,5 százalékra lassul a növekedési ütem a hitelezési kockázatok mérséklését és a gyárak légszennyezésének visszafogását célzó kormányzati intézkedések hatására.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kína a fenyegetések kivédésére összpontosítja figyelmét, különösen azokéra, amelyek regionális hatásokkal járhatnak és rendszerszinten okozhatnak jelentős ingadozásokat.

„Továbbra is nagyon ébernek kell lennünk, és fokozni kell veszélyérzetünket” – fogalmazott az NDRC vezető tisztségviselője.

A kínai bankfelügyelet elnöke egy korábbi nyilatkozatában ugyancsak azt fejtegette, hogy egy valószínűtlen esemény jelenthet fenyegetést az ország pénzügyi stabilitására, a kockázatok még mindig kezelhetőek, bár „összetettek és súlyosak”.

Mit szól ehhez a tőzsde?

A kínai tőzsdéken a kezdeti emelkedésről csökkenésre váltottak hétfőn az irányadó mutatók, részben Fan figyelmeztetésének hatására. Az árfolyamok közelmúltbeli erős emelkedése után profitot realizáltak a befektetők, főleg a fogyasztási cikkeket és egészségügyi termékeket gyártó vállalatok szenvedték meg a napot.

Nagy forgalom mellett a sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,99 százalékkal, 3523 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 1,77 százalékkal, 11 352,72 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 1,81 százalékkal, 4302,02 pontra esett. Mindazonáltal az év elejéhez képest így 7,59 százalékos pluszban áll a SSEC, a CSI-300 pedig 6,7 százalékkal nőtt.