2024 március 28

Letartóztatások a Hungária Értékpapír ügyében

Koszta János elmondta: a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig – az ügyész indítványának megfelelően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három ember esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség.