2024 március 29

Logisztikai és szolgáltatási központ Dunaújvárosban

Rédli László projektmenedzser elmondta, hogy a vállalt feladatokat határidőre elvégezték a 2011 áprilisában indított DaHar projekt valamennyi érintett országában. Emlékeztetett rá, hogy a programban Dunaújváros mellett nyolc másik kikötő, az osztrák Ennshafen, a szlovák Pozsony, a horvát Vukovár, a szerb Újvidék, a román Giurgiu és Galati, valamint a bolgár Lom és Szilisztra vett részt. Hangsúlyozta, hogy Dunaújvárosban olyan logisztikai szolgáltató központ megépítése a cél, amely gazdaságfejlesztő hatású és munkahelyeket teremt.

A közösen megalkotott fejlesztési stratégiának jó esélye van bekerülni a 2014-ben indult uniós pénzügyi tervezési időszakban a helyi, nemzeti és európai tervezési dokumentumokba. Így a fejlesztésekhez szükséges források megszerzésére jó esély mutatkozik – tette hozzá. A dunaújvárosi kikötő fejlesztési terve szerepel a város integrált fejlesztési stratégiájában és a Fejér megyei területfejlesztési dokumentumban is benne van.

Győri Máté szakmai projektmenedzser reményét fejezte ki, hogy a 230 oldalas, közösen megalkotott dokumentum méltó lesz a brüsszeli és a hazai döntéshozók figyelmére és esélyt kapnak a munka folytatására. Hozzátette: a konferencia keretében a partnerek szándéknyilatkozat írnak alá a munka folytatásáért.

Hörcher Dániel, az EU Duna Régió Stratégiájáért felelős kormánybiztos közlekedési tanácsadója elmondta, hogy a DaHar projekt jelentős szerepet játszik a Duna stratégiában, azon belül is a belvízi hajózás fejlesztésében. Úgy vélte, hogy a program egyedülállóan közelít a belvízi hajózáshoz, mert nem önmagáért kívánja fejleszteni az infrastruktúrákat, hanem gazdaságfejlesztési okokból.