2024 március 29

Mario Draghi: jövőre növekedhet az euróövezet

Mario Draghi a német iparszövetség (BDI) közgyűlésén hangsúlyozta: az EKB új kötvényvásárlási programját jól fogadják a piacok. „Már most látni nagyon pozitív jeleket”, amelyek mind azt mutatják, hogy a pénzpiacok bíznak a válságkezelés sikerében. „Az euróövezet halad előre, és ezt a befektetők is elismerik” – mondta az EKB elnöke.

Ugyanakkor a piaci hangulat javulása nem azt jelenti, hogy sikerült minden gondot megoldani, és az EKB kötvényvásárlási programja is csupán arra jó, hogy áthidalja a rászoruló államok finanszírozási nehézségeit. „Az EKB csak a jövőbe vezető hidat építi fel, és a projekt akkor válik teljessé, ha a tagállami kormányok határozott intézkedéseket hoznak külön-külön és közösségi szinten is” – mondta Mario Draghi. Hozzátette: amennyiben a kormányok kitartanak a reformok mellett, az euróóövezet gazdasága már 2013-ban visszatérhet a növekedési pályára.

Mario Draghi szeptember elején jelentette be, hogy az EKB kész hozzájárulni kötvényvásárlási akciókkal az állampapírpiaci torzulások enyhítéséhez. Az EKB vásárlásai összegkorlátozás nélkül, elsősorban 1 és 3 év közötti lejáratokra irányulnak majd, a tőkepiacokon a bank a magánbefektetőkkel azonos feltételekkel vesz részt – mondta. A programot hevesen bírálta a német jegybank, a Bundesbank, valamint több német gazdasági vezető. Az EKB elnöke kedden Berlinben a kritikákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a frankfurti intézmény mindenekelőtt a legfőbb feladatára, az árstabilitás fenntartására koncentrál, és a kötvényvásárlási programot is ennek rendeli alá. Az infláció elszabadulásától való félelmek mellett alaptalan az az aggodalom is, hogy az EKB az új program révén megsérti a közvetlen állami finanszírozásra vonatkozó tilalmat, hiszen nem a kibocsátóktól vásárol kötvényeket, hanem a másodpiacon. „Nem okozunk csalódást önöknek” – mondta Draghi a német ipar több mint ezer képviselője előtt tartott beszédében.

Az EKB elnöke Angela Merkel német kancellárral is találkozott. A kétoldalú megbeszélésen a német kormány szóvivőjének tájékoztatása szerint egyetértettek abban, hogy az euróövezetben a megkezdett reformok folytatására van szükség, hogy javuljon a gazdasági versenyképesség és helyreálljon a piacok bizalma az övezet tagjainak fizetőképessége iránt.