2024 március 28

Mecénási programot indított az UniCredit

A Korszakalkotók program az UniCredit prémiumbanki üzleti koncepciójához kapcsolódik, amelyben a bank folyamatosan a kiválóságra törekszik lakossági, privátbanki, kisvállalkozói és nagyvállalati ügyfelei kiszolgálásában.

Az UniCredit és a GfK Hungária közös felmérése rámutatott, hogy a jólétet jellemző klasszikus pénzügyi és gazdasági indikátorokon kívül egyéb tényezők is szerepet játszanak az élet minőségének és változatosságának meghatározásában: a kulturális és társadalmi értékek.

„Új programunk, amelynek a koncepcióján több mint egy éve dolgozunk, a tehetséges embereket állítja a középpontba, akik – az UniCredit Bankhoz hasonlóan – mélyen elkötelezettek, hogy a legkiválóbbat nyújtsák saját területükön. Az új Korszakalkotók program alapja az azonos nevű microsite. Emellett elindítjuk az UniCredit Bank új közösségimédia-csatornáit is” – mondta Marco Iannaccone, általános vezérigazgató-helyettes.

„2016-ban nagyon sikeres évet zártunk, ami lehetőséget és eszközöket adott arra, hogy támogatásunkat új területekre terjesszük ki. Így jött létre az új Korszakalkotók program, amely nemcsak ügyfeleink, de mindenki más számára is nyitott, aki részt kíván venni azoknak a magyarországi tehetségeknek a kiválasztásában, akiket bankunk támogatni fog” – mondta Aleksandra Cvetkovic, a Lakossági és kisvállalati divízió vezetője.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Attitűdkutatás

A programot megelőzően végzett felmérés legfontosabb megállapítása, hogy a válaszadók 57 százaléka rendkívül fontosnak tartja, hogy egy olyan pénzintézet ügyfele legyen, amely elkötelezett a jó ügyek, elsősorban a tehetséggondozás iránt. Ezt az eredményt egy másik, az UniCredit hazai ügyfelei között végzett felmérés is alátámasztja, amely szerint a válaszadók 67 százaléka szerint a tehetségek gondozása és támogatása általában nagyon fontos.

A célcsoport kétharmada rendszeresen támogat jótékonysági akciókat és jó ügyekért indított kezdeményezéseket természetbeni, pénzügyi hozzájárulással vagy önkéntes munkával. Ez a szegmens úgy véli, nagyon rokonszenves az a vállalat, amely támogat vagy segít másokat. A felmérés arra is rámutatott, hogy a tehetség fokmérői a magas színvonal, az innovativitás és az egyediség mellett a rengeteg befektetett munka.

Kreatív koncepció és a korszakalkotok.unicreditbank.hu

A program üzenetét független „nagykövetekkel” együttműködve közvetíti az UniCredit. A nagykövetek olyan ismert emberek, akiknek mind a munkáját, mind a személyiségét a kiválóság jellemzi. A programhoz készített rövidfilmek Somorjai Enikő balett-táncost, a prémiumkategóriás órákat készítő Becsei Áront és az „On the Spot” című dokumentumfilm-sorozat alkotóit, Cseke Esztert and S. Takács Andrást mutatják be. Ez utóbbi kisfilm különlegessége, hogy a narrátora Eszter és András tanára és mestere, Vitray Tamás.

A Korszakalkotók üzenetét azonban nemcsak a nagykövetek közvetítik az ügyfelek és a nyilvánosság számára, hanem azok a „tehetségek” is, akikre szavazni lehet. A saját területükön már kiemelkedőt nyújtott, de széles körben még nem ismert tehetségeket egy húsz fős, független szakemberekből álló bizottság jelölte. Majd a mintegy 100 jelöltből egy ugyancsak független zsűri 3-3 főt választott ki nyilvános szavazásra a „Vizuális művészetek”, a „Zene” és az „Ízvilág” kategóriákban. A zsűrit a három nagykövet és az egyes kategóriák egy-egy elismert szakembere alkotta: Topor Tünde, az ART Magazin főszerkesztője, Lévai Balázs rendező, zenei producer és Csapody Balázs, a díjnyertes Kistücsök Étterem tulajdonosa.

A tehetségekre a korszakalkotok.unicreditbank.hu oldalon lehet majd szavazni annak érdekében, hogy kiválasszák az egyes kategóriák legtehetségesebbikét, aki a legtöbbet teszi a kiváló teljesítményért. Az UniCredit Bank ügyfelei kedvenceiket a microsite-on leadott szavazatukkal, illetve bankkártyás vásárlás tranzakcióikkal is támogathatják, amelyek során pontokat gyűjtenek számukra. Ugyanakkor a szélesebb közönség is szavazhat a microsite-on kedvenc korszakalkotó tehetségük támogatására.

A kategóriák győzteseit, akikről kizárólag a közönségszavazatok döntenek, 3-3 millió forintos díjjal, összesen 9 millió forinttal ismeri el az UniCredit. A program során sok meglepetés is várja a bank ügyfeleit, akik ízelítőt kaphatnak a tehetségek termékeiből, zenéjéből és művészetéből. A programot, a nagyköveteket és a tehetségeket budapesti és vidéki rendezvényeken (Győrött, Kecskeméten és Debrecenben) is megismerheti a nagyközönség.

Új csatornák

A Korszakalkotók közösségi program kezdete kiváló alkalom új kommunikációs csatornák bevezetésére is: digitalizációs törekvéseivel összhangban indítja el az UniCredit Bank helyi Facebook-oldalát. Ez a közösségi média felület az internetbanki szolgáltatást és a mobilalkalmazást kiegészítve járul hozzá, hogy még hatékonyabban ismerhesse meg ügyfelei digitális igényeit annak érdekében, hogy azután a lehető legjobb megoldásokat kínálhassa valós igényeikre.

A most első alkalommal meghirdetett Korszakalkotók program a jövő év első negyedévében zárul, és a tervek szerint folytatásra is sor kerül.