2024 március 28

Migránsnak álcázott fináncok razziáztak délen

Némedi-Varga Éva alezredes elmondta, hogy a 10 fős pénzügyőr csapat Szeged, Röszke, Mórahalom és Ásotthalom területén vizsgálódott, Csongrád megye azon településein, amelyeken a Szerbiából Magyarországra belépő bevándorlók tömegesen áthaladnak, és különböző szolgáltatásokat vesznek igénybe.

Több szolgáltatást is igénybe vettek

A migránsoknak álcázott „csapat” vendéglátó-ipari egységekben, kiskereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodóknál, valamint személyszállító szolgáltatást nyújtóknál tartottak próbavásárlást. Angolul beszélve, több esetben euróval fizetve vásároltak különböző termékeket, például élelmiszereket, ásványvizet.

Az ellenőrök 29 vizsgálatot végeztek, és 14 alkalommal tapasztaltak jogsértést. A próbavásárlások több mint felénél az eladók sem számlát, sem nyugtát nem adtak, ezenkívül az eurót jóval a piaci ár alatt, 200 forintos árfolyamon számították át. Két esetben taxiba szállt a „migránscsapat”, majd útjuk végén azt tapasztalták, hogy nem kaptak semmilyen bizonylatot. Egy benzinkútnál a pénzügyőröknek 200 forinttal számították át az eurót, míg a következő, szerb állampolgárságú vásárlónak már 300 forinttal.

Továbbra is ellenőrzik a térséget

A jogsértések miatt a pénzügyőrök eljárást indítottak, hiszen valamennyi szolgáltatás és áru ellenértéke – akár forintban, akár euróban – jövedelemnek minősül, azonban egyértelműen kiderült, hogy általában a migránsoktól származó bevétel után nem fizetnek adót.

Némedi-Varga Éva hangsúlyozta, hogy a NAV munkatársai továbbra is fokozottan ellenőrzik az érintett területeken a szolgáltatókat, hogy megakadályozzák az adóelkerülést és a tisztességtelen haszonszerzést.