2024 március 28

Mobilalkalmazás méri a szlovén parlament munkáját

Itt a „parlaméter”!

A „parlaméter” lehetővé teszi az újságírók és a széles közvélemény számára, hogy egyszerűbben követhessék és elemezhessék a parlamenti képviselők felszólalásait, szavazásait és más aktivitásait. A nonprofit szervezet kutatói két évig dolgoztak az applikáción, amelynek kifejlesztésére a Google nyílt pályázatán 300 ezer euró támogatást is elnyertek.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A fiatal tervezők abban bíznak, hogy a programot mindenki használja majd, aki érdeklődik a politika iránt, ugyanakkor más informatikusoknak is érdekes lesz, akik tovább fejleszthetik a rendszert és új ötletekkel állhatnak elő.

Az alkalmazással (parlamenter.si) egyszerűen lehet követni, mely honatya hogy szavazott, továbbá csoportosítani lehet őket azon szavak alapján, amelyeket a legtöbbször használnak, valamint azon témák szerint, amelyben legtöbbet felszólalnak. Az is hatékonyan ellenőrizhető, mely törvényekre szavaztak a képviselők és milyen gyakran vesznek részt az üléseken.

A program továbbá lehetővé teszi, hogy a képviselőket ne csak pártjuk szerint, hanem érdeklődési körük alapján is lehessen csoportosítani.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A rendszerezés a lényeg

A 90 fős parlament minden tagja rendelkezik majd saját profillal, amely tanulmányozható. A szoftverrel elemezni és csoportosítani lehet a különböző döntéseket, jegyzőkönyveket és hivatalos iratokat, valamint a képviselők felszólalásait is.

Az új alkalmazás végül is azokat a dokumentumokat gyűjti össze, amelyek eddig is elérhetők voltak a parlament honlapján, de rendszertelenül, ezért nehéz volt őket elemezni.

A fejlesztők azt remélik, hogy az applikáció más civil szervezetek érdeklődését is felkelti, és idővel az állampolgárok számára elérhető lesz minden olyan adatbázis, amellyel az állam rendelkezik, és amely nyilvános, fontos a közvélemény számára.